Összes látnivaló

Földi János Emlékház
Hajdúhadház
A kiállításon betekintést nyernek a híres hadházi személyek életébe, többek között Földi János életével, kinek orvosi tevékenysége mellett fontos munkái születtek a magyar verstan, a magyar nyelvtan é
Földikutya-rezervátum
Hajdúbagos
A Nagynyomás nevű legelőrészen, a vasúttól északra fekvő területen található az 1976-ban védetté nyilvánított, kb. 300 hektáros földikutya-rezervátum, amely jóformán a populáció utolsó magyarországi m
Földön járó toronyóra
Zalaegerszeg
A város központi részétől délkeletre, a Kosztolányi utcában a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház előtti téren egy igazi különlegesség, a „Földönjáró toronyóra” található. A Mária Magdolna Plé
Földtetejű bioház
Pusztazámor
A földtetejű bioház 1998-ban földtéglából épült.
Földvár
Szihalom
Sándorfi György 1980-as cikkében írja: A helyszínt a magyar régészet már régóta ismeri és nagy részben mint őskori, kisebb részben mint honfoglalás kori lelőhelyet tartja nyilván. A várra vonatkoz
Földvár tanösvény
Tiszaalpár
Bács-Kiskun megye egyik legjelentősebb lelőhelyeként ismert Tiszaalpári Földvárat a 3/2003. (I. 25.) NKÖM rendelet alapján fokozottan védett régészeti lelőhellyé nyilvánították, melynek célja Várdomb
Földváry-Boér-kúria
Péteri
Földváry-Boér Elemér Művelődési Ház A Földváry család leszármazottainak a története még a XIV. századig vezethető vissza. Aki a dokumentált írás szerint a legtöbbet tette a faluért, az Földváry Elemé
Folly Arborétum
Badacsonytomaj
A Badacsonytomajban található Folly Arborétum nemcsak egy botanikus kert, hanem egy család több generációra visszanyúló szenvedélyének lenyomata is. Az arborétum alapítója, Folly Gyula kertészmérnök a
Foltos szalamandra
Szinpetri
Szinpetri határában látható a hatalmas, kővel kirakott foltos szalamandra. A 96 méter hosszú állat 1045 m2-en terül el, melynek 15 cm mély alapzatot ástak. Az Aggteleki Nemzeti Park címerállata fe