Összes látnivaló

Festetics-kastély
Dég
A dégi Festetics-kastély, amely Pollack Mihály klasszicista tervei alapján épült, Magyarország egyik legjelentősebb történelmi és kulturális látványossága. Az egykori Festetics-birtok területén találh
Festetics-kastély
Simaság
A település közelében 1-2. századi római kori temetőt találtak 1963-ban. Korábban az egykori kastély parkjában öt faragott sírkövet helyeztek el. 1274-ben IV. László Vendég nevű jobbágyát nemesítette,
Festetics-kastély
Szombathely
Szentkirály-Bogát uradalom területén 1856-ban állt egy kúria, ezt Festetich Dénes vásárolta meg. És az építészetnek hódoló földbirtokos a saját tervei alapján belefogott a kastélyának a megépítésébe.
Festetics-kastély
Keszthely
Festetics Kristóf Keszthelyt választotta birtokai központjának, és kastély építésébe kezdett az uradalom területén. Ebből az építési periódusból (1745-1750) származik a jelenlegi épület középső, kelet
Festetics-mauzóleum
Keszthely
A keszthelyi Szent Miklós temetőben álló Festetics-mauzóleum 1925-re épült fel Festetics (II.) Tasziló herceg megbízásából, Groffits Gábor építészmérnök tervei alapján. A historizáló mauzóleum egy sza
Festő- és Kéziszövő Alkotóház
Mezőkövesd
Laczkó Pető Mihály festőművész és Tábori Aranka kézi szövő alkotóháza az 1817-ben épült ház.
Festőház
Balatonberény
A Kossuth Lajos utca 90. szám alatt, közvetlenül a művelődési ház mögött egy százéves, rusztikus, gerendás parasztházban működik a balatonberényi festőház. Évtizedek óta minden nyáron itt alkot Paál V
Festők dombja
Mártély
A Festők dombja a Mártélyon alkotott, elhunyt művészek emlékét őrzi. 1995-ben az amatőr képzőművészeti tábor jubileumi tábornyitója alkalmával a község vezetői egy emléktáblát adtak át a tábor veze
Fesztung
Őrtilos
A Szentmihályhegyen helyezkedik a Fesztung, melyen 1848. szeptember 14-én Jellasics horvát bán seregeinek egyik drávai átkelési pontjának állít emlékművet Őrtilos. A domb alatt ma is láthatók azok