Összes látnivaló

Falumúzeum
Bánhorváti
A számos régiséget őrző múzeumot 1999. március 15 -én nyitották meg.
Falumúzeum
Bőcs
Az 1800-as évek elején a templom mellé épült Balázs család egykori lakóházából 2010. augusztus 20.-án nyitottuk meg a Falumúzeumot. A gyűjteményben több mint ötszáz beleltározott műtárgy és dokumentum
Falumúzeum
Szegvár
A templom közelében elhelyezkedő egykori uradalmi tiszti lak, mely egy időben sóház is volt, a XVIII. század végén épült. Hét oszloppal tagolt kifejezetten hosszúra nyúló tornáca az utcafrontra néz, a
Falumúzeum
Székkutas
A Székkutasi Vendégvárók Egyesülete az önkormányzat segítéségével nyújtott be sikeres pályázatot. A Darányi Ignác Terv keretében 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból a régi emlékház újul
Falumúzeum
Csesznek
2002-ben, a Cseszneki Falufejlesztő Egyesület kezdeményezése eredményeként nyílhatott meg újra a falu egyik réginek mondható parasztházában Csesznek helytörténeti kiállítása. A Falumúzeumban talál
Falumúzeum
Hollókő
Világörökség részét képező hollókői Ófalu védett népi építészeti együttese hitelesen idézi fel a 20. század eleji palóc település képét. Központjában, a templommal átellenben álló egykori lakóház 1964
Falumúzeum
Györköny
Az 1983 - ban megnyílt múzeum hagyományosan berendezett lakásbelsőt mutat be - bútorokkal, konyhai és kézműves eszközökkel. A berendezési tárgyakat a lakosok gyűjtötték Kuti Imre kezdeményezése és vez
Falumúzeum
Dunakiliti
A dunakiliti Falumúzeum a Szigetköz egyik leggazdagabb múzeuma, mely a település múltjának értékeit őrzi. A Szigetköz egyik legszebb múzeuma 2006-ban létesült a mosonmagyaróvári és a győri múzeumbó
Falumúzeum
Bikal
Bikalon egy régi házat újítottak fel és rendeztek be a településen összegyűjtött használati tárgyakkal.