Összes látnivaló

Ezredéves Emlék
Szarvas
2000. június 17-én, Békés Megye Millenniumi Napján avatták fel a Körös medréből kiemelkedő Ezredéves Emlék című emlékművet, Mihály Gábor szobrászművész alkotását. A mű azt a legendabeli pillanatot
Ezüsthárs tanösvény
Mozsgó
A MEFA Rt. Szigetvári Erdészete és a Mozsgói Polgármesteri Hivatal együttműködése keretében 2001-ben felújításra került a mozsgói Szentkút-forrás. A forrás a falu közvetlen szomszédságában található,
Fa harangláb
Somogyhárságy
Somogyhárságy dísze a fából készített harangláb, mely köré padokat is elhelyeztek.
Fa harangláb
Mályinka
Mályinka középkori temploma az 1740-es tűzvész során megsemmisült. A jelenlegi templom 1785-ben épült. A korabeli türelmi rendelet szerint tornya nem lehetett, ezért a templommal szemben fából, szegek
Fa harangláb
Rétalap
Rétalap közigazgatási területén belül található a helyi védelem alatt álló művi érték, a fa harangláb.
Fa harangláb
Lukácsháza
A mai Kossuth Lajos utca 31. számú ház előtt állt az 1700-as évektől egy hatszögletű fából készült harangláb, amely 2008-ban pár méterrel távolabb, a Gyöngyös patak partján épült újjá.
Fa harangláb
Daruszentmiklós
A település látnivalója a fából készült harangláb a Fehérvári utcában áll.
Fa harangláb
Szalonna
A fa haranglán a templom mellett található, 15 méter magas. Népies barokk stílusban emelték 1765-ben.
Fa harangláb
Kisszekeres
A templom mellett álló egyszerű kis fa haranglábat 1699-ben állították fel egy másik nagyobb méretű torony fa anyagából. Zömök arányú, kis méretű falai deszka burkolatúak, fazsindely fedi. Az egész sz