Összes látnivaló
Találatok (10429)
Evangélikus templom
Gadács
Az 1875-ben épült imaházhoz 1900-ban építettek tornyot és vásároltak 2 új harangot.
Evangélikus templom
Mezőhegyes
1900-ban Mezőhegyes a pitvarosi anyaegyházhoz tartozott, annak leányegyháza. Gondozása a pitvarosi lelkész feladata volt. Raffay püspök 1925.május 4.-én Mezőhegyesre látogatott, ekkor a mezőhegyesi ev
Evangélikus templom
Kőszegdoroszló
Vas megye nyugati szélén, a Szerdahelyi-patak mentén található település nevének első említése 1279-ből származik. Ekkor a Németújvári grófok kőszegi váruradalmának egyik birtoka volt. A falu közepén
Evangélikus templom
Kétbodony
1792-től 1794-ig épült, 1818-ban átépítették, homlokzatát 1890 körül díszítették.
Jellege: késő barokk.
Külseje: homlokzati bádoghagymás sisakú toronnyal, a homlokzat főpárkánya középütt íves, fel
Evangélikus templom - Általános Iskola
Györe
A 18. században a katolikusok mellett evangélikus németek is lakták Györét, akik egyházilag a szomszédos színtiszta evangélikus Izményhez tartoztak.
Az izményi és györei evangélikusok 1774-ben kez
Ezer Év Parkja
Mórahalom
AZ EZER ÉV PARKJA, korábban Mini Hungary Park néven ismert mórahalmi makett park, teljes felújítás után újra köszönt!
A szabadtéri kiállítóhely kéthektáros területen a történelmi Magyarország építé
Ezer Pince Szőlészeti és Borászati Tanösvény
Monor
A strázsahegyi pincefaluban ritkaságszámba menően közel 1000 borpince található.
A Monor Környéki Strázsa Borrend 2009 május 23-án az Orbán-napi Vigadalom keretében avatta fel az Ezer Pince Szőlésze
Ezeréves tölgy
Mikepércs
Mikepércs község (Hajdú-Bihar megye) határában a Hajdúbagosra vezető földút mentén áll magányosan egy hatalmas tölgyfa. A népnyelv ezeréves, más néven Rákóczi-tölgynek nevezi. Az első elnevezés minden
Ezersziget horgásztó
Nézsa
Az 1000sziget horgásztó újra nyitva áll a nagy halakat kedvelő horgászok előtt, Budapesttől 40-50 km-re (50 perc), Váctól 21 km-re, a Nógrád megyei Nézsa település határában található. A horgásztó kön