Összes látnivaló

Evangélikus templom
Szirák
A Sziráki Evangélikus Templom régre nyúló történettel rendelkezik. Már az első ezredfordulóról vannak utalások egy Máltai Johannita Lovagrend által működtetett rendházról, ami a mai templom helyén áll
Evangélikus templom
Bonyhád
1797 és 1800 között épült késő barokk stílusban. A külső megjelenését tekintve egyike a legszebb evangélikus templomoknak. Építészeti igényességére jellemző, hogy síkmennyezet helyett csehsüveg boltoz
Evangélikus templom
Nagymágocs
A templomot 1938-ban szentelték fel, amelyet a hívek adakozásából építettek . Eredetileg pusztai templomnak, a szegények templomának épült. A falunak 1950-től 1975-ig volt helyben lakó lelkésze. Előtt
Evangélikus templom
Medgyesegyháza
Az evangélikus gyülekezet önállósulása előtt már rendelkezik saját gyülekezeti házzal és iskolahelyiséggel. A lélekszám gyorsan emelkedik. A gyülekezeti ház istentiszteleti alkalmak számára kicsinek b
Evangélikus templom
Nagybánhegyes
Az 1895-ben felszentelt nagybánhegyesi evangélikus templom ektlektikus stílusban épült, homlokzati toronnyal, sokszögzáródású szentéllyel. Krimm József nagylaki építész tervezte, s 19999 frt-nyi árajá
Evangélikus templom
Nagyszénás
A dunántúli Zomba község evangélikus hitű jobbágyai, mivel vallásukban a zombai földesúr korlátozta őket, szerződést kötöttek Harruckern Ferenc földesúrral, s 1744. április 24-én, Szent György napján
Evangélikus templom
Páhi
Páhi evangélikus temploma sárgára festett, nyeregtetős, egy tornyú templom. A torony fából készült, bádoggal fedett. A 2003-ban végzett felújítás során az épület jelentősen megszépült.
Evangélikus templom
Pitvaros
A falu Neobizánc stílusban épült evangélikus templomát 1882-ben szentelték föl. A mai Pitvaros az 1800-as évek derekán jött létre. A szűkre zsugorodott községhatár, már előrevetítette, hogy ez a f
Evangélikus templom
Pusztaföldvár
1913 óta van templomuk a pusztaföldvári evangélikusoknak. A helyi evangélikusok templomépítési igényét nem csak egyházi körökben, hanem minisztériumi szinten is támogatták, ugyanis a falu egyik szülö