Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szűz Mária templom
Pinnye
A Római katolikus templomot 1852-ben építették a lebontott helyett. Középtornyos, egyhajós egyszerű épület. Berendezése neogótikus.
A templom melletti oszlopon Mária szobor áll 1673-as évszámmal és
Szűz Mária temploma
Duka
A Kemenesalján elhelyezkedő Duka falu első okleveles említése 1290-ből származik. Nevét tekintve a Dukai családról nevezetes, azon belül is Dukai Takách Judit (Berzsenyi Dániel sógornője) reformkori k
T 34-es páncélos
Nemesmedves
A szovjet csapatok 1945. április 4-én elfoglalták a falut. Ennek emlékére a település főterén egy T 34-es páncélost állítottak fel, ugyanis a II. világháború Magyarország területén Nemesmedvesen ért v
Tábornokház
Kőszeg
A városi múzeum otthona. A helyi katonai igazgatás központja volt 1719-ig.
Ekkor vásárolta meg a város gr. Nádasdy Tamástól „Kvártélyháznak”, a helyben állomásozó katonaság generálisa, parancsnoka sz
Tájház
Kustánszeg
A falu múltját helytörténeti kiállítás mutatja be (előzetes bejelentkezés a polgármesteri hivatalban).
Tájház
Hegyhátszentpéter
A sárvíz több ágától ölelten, a Vasi-Hegyhát déli peremén fekszik Hegyhátszentpéter, Vasvártól 11-km-re délre, nem messze a 74-es főközlekedési úttól.
A sárvíz mentén elhelyezkedő település első ok
Tájház
Kajárpéc
A tájház létrehozásának és működésének célja Kajárpéc szellemi értékeinek és tárgyi eszközeinek megőrzése. Szeretettel várjuk a kedves látogatókat közösségi programjainkon!
Tájház
Kávás
Itt található a megye egyetlen valóban eredeti környezetben lévő tájháza.
A lankás domboldalon álló épület mely szeres építési mód szerint épült.
Boronafalu, szobából, füstös konyhából, kamrából, is
Tájház
Kehidakustány
A tájház épülete tömésfalú, 1900-ban épült, döngölt padlója ma is látható. A lakóház négyosztatú, a konyhába belépve az utca felőli oldalon látható a tisztaszoba, az udvar felőli oldalon pedig a lakós
