Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Nádasd
Főoltárának alapzata és fedőlapja, valamint a dobogót képező oltárlépcső az 1737-ben készült vörös és szürke márvány oltár bécsi kőfaragó remekműve, ívelt barokk stílusban. Az oltár felső része remek,
Szent Kereszt templom
Pálfiszeg
A pálfiszegi templom kapujában két kisebb kapu áll egymás mellett. Az épületet a katolikusok és a reformátusok együtt építették 1987-ben – de nem közösen miséznek benne, még csak nem is egy térben. Eb
Szent Kereszt templom
Szécsisziget
A község egyik meghatározó műemlék épülete a római katolikus templom. Szapáry Péter építette 1750-60 között az egyhajós, gazdag szobordíszítésű barokk épületet. Homlokzati tornyán volutás kapu, felett
Szent Kereszt templom
Dobri
Az egyhajós, római katolikus templomot 1837-ben építették és a falu központjában áll, előtte kőkereszt látható. Legutóbbi, 2014-es felújításakor kupolája vörösréz borítást kapott.
Szent Korona
Vág
Az alkotás a Szent Koronát ábrázolja. Kovácsoltvasból készült, és egy jókora mészkőtömb tetején helyezkedik el.
A kőtömb felirata: „Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül
nyertél életet és örököl
Szent Korona bunker
Kőszeg
A Kőszegi-hegység rejtett kincsei között található a Szent Korona Bunker, amely nemcsak történelmi jelentőséggel bír, hanem egy izgalmas és kevéssé ismert turisztikai célpont is Nyugat-Magyarországon.
Szent Kozma és Damján templom
Bogyoszló
A templom 1836-ban klasszicista stílusban épült, a közelmúltban történt meg a külső felújítása.
Berendezései közül értékes a szószék a Jó Pásztor domborművel díszítve (1800 körül), a fából készült
Szent Kristóf kápolna
Kemendollár
A kemendi szőlőhegyen álló Szent Kristóf kápolnát Gróf Festetics Kristóf építtette 1746 és 1757 között. 2014-ben újították fel utoljára. Műemlék épület. Különleges értéke a több mint 250 éves Szent Kr
Szent Kút forrás
Magyarlak
A középkor óta ismert forrásnak csodatévő erőt tulajdonítottak. Gyógyító hatásúnak tartott vize évszázadokon keresztül csillapította a szőlőhegyen, a körülötte fekvő írtásföldeken dolgozóknak és a fal
