Közép-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Közép-Dunántúl régió látnivalói

Közép-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Katolikus templom
Szabadegyháza
A római katolikus Szűz Mária neve templom építése 1938. augusztusában kezdődött és még ugyanazon év karácsonyra tető alá is került. A bádogfedést 1939. márciusában helyezték rá. A templomépítés kezdem
Katolikus templom
Zalameggyes
A Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom a Kossuth Lajos utca legrégebben lakott részének közepén, a mai falu nyugati felében szabadon áll. Az utcára merőleges, egyhajós, a
Katolikus templom
Lovasberény
A templom építését Cziráky Antal gróf és felesége, Batthyány Mária grófnő határozták el. Terveit az Egri Székesegyház építésze, Hild József készítette, aki az említett székesegyház mintájára kupolás e
Katolikus templom
Mezőfalva
Újmajor, majd Hercegfalva néven a ciszterci uradalom egyik központja. Dunaföldvári ferencesek, majd 1784-tõl elõszállási, 1787-tõl nagyvenyimi ciszterek pasztorálják, 1788-tól plébánia. Mai templo
Katolikus templom
Nagysáp
A település plébániája középkori eredetű. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint Kelemen, órsápi plébános 2 garast fizet. A falut a török elpusztítja. 1688-tól Bajna filiája. 1701-ben 10–15 katoli
Katolikus templom - Szent kereszt ereklye
Bakonyjákó
A Római Katolikus Templom műemlék jellegű. 1806 és 1810 között építette gróf Somogyi János pápakovácsi földesúr, halála után özvegye, gróf Győri Krisztina fejezte be a templomépítést. A templom tu
Katonai Emlékpark - Pákozd
Pákozd
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848. szeptember 29-i, pákozd-sukorói csata tiszteletére és emlékére, 1951-ben állított Obeliszk környezetében került kialakításra a Mészeg-hegyen Pák
Kavicsbányató
Almásfüzitő
A kristálytiszta víz Almásfüzitő-felsőtől néhány száz méterre déli irányban, az 1. sz. főút 79-es kilométerkövénél (Tata-Komárom között) a vasúti sorompón áthajtva közelíthető meg. Az Almásfüzitői-
Kazay Emlékszoba
Vértesacsa
Mint minden magas szakmai tudást igénylő hivatásnak, így a gyógyszerészetnek is voltak és vannak különleges tehetséggel megáldott nagy egyéniségei, híres tudósai, művészei és egyéb kiemelkedő képvisel