Közép-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Közép-Dunántúl régió látnivalói

Közép-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szent Bernát Arborétum
Nagyvenyim
A kastély mögött terül el a majd 2 hektárnyi zöldterület, Nagyvenyim egyik tüdeje, a hajdani angolkert. Az öregek szájából ma is gyakran hangzik el a cifrakert szó. A park alakulása, fejlődése szorosa
Szent Borbála Bányásztemplom
Csolnok
A templom 1932-ben épült az akkori bányásztelepen, Schmidt Sándor bányaigazgató kezdeményezésére, Gáthy Zoltán tervei alapján. Jelentős az oltárképe, a kor egyik neves magyar festőművészének, Jege
Szent Borbála-templom
Tokodaltáró
Tokodaltáró 1993-tól önálló település, előtte közigazgatásilag Tokodhoz tartozott. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. 1924-ben templomot építtet (177 m2) és teljesen felszereli e bányászlakta telepü
Szent Cecília kápolna
Csabrendek
1760 körül épült barokk stílusban, kifejezetten e kornak kúriatípusa. Ekkor még Bogyay birtokként szerepel. A helyiségek un. teknőboltozatának freskóit az országszerte ismert Kernstok Károly készített
Szent Donát püspök szobra
Csókakő
2006-ban a községben átadták Szent Donát püspök szobrát, mely a róla elnevezett templom előtt található.
Szent Donát Római katolikus templom
Csókakő
Csókakő 1772-ben épült templomát Szent Donát, a szőlősgazdák és szőlőskertek védőszentje tiszteletére szentelték. Szent Donát a közép-itáliai Arezzo püspökeként 362-ben szenvedett mártíromságot. 16
Szent Donát-kápolna
Székesfehérvár
A székesfehérvári Szent Donát-kápolna egy kis, de jelentős vallási épület, amely az évszázadok során a helyi közösség szellemi és lelki életének fontos központjává vált. Szent Donát tiszteletére szent
Szent Ferenc Vadászkápolna
Csákvár
A csákvári Vadászkápolna egy különleges, történelmi emlékhely, amely a Vértes hegység nyugalmában, festői környezetben található. Az egykori vadászkápolna nemcsak vallási jelentőséggel bír, hanem az é
Szent Flórián szobor
Bicske
A Szent Flórián szobor a XVIII. században készült.