Észak-Magyarország régió látnivalói
Észak-Magyarország területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1595)
Szent Korona kilátó
Kisgyőr
A Szent Korona kilátó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Kisgyőr egyik legismertebb látványossága. Ez a különleges építmény nemcsak kilátóként szolgál, hanem a magyar történelem és kultúra szim
Szent László király kápolna
Nekézseny
A reformáció megjelenése és térhódítása előtti időszakban a község lakói római katolikusok voltak. Korabeli feljegyzésekből ismeretes, hogy volt egy toronynélküli kis fakápolnájuk, majd egy kisebb kőt
Szent László templom
Ságújfalu
A Szent László tiszteletére szentelt templomot 1939-ben építették.
A XX. század 30-as éveiben dr. Horváth József karancssági plébános határozta el, hogy "templom kell ennek a népnek" és a nagy gazdas
Szent László templom
Tállya
Az egykor virágzó hegyaljai mezőváros nagyméretű katolikus temploma a tájban meghatározó építészeti elemként jelenik meg. A város felé közeledve, már nagy távolságból is érzékelhető jelentősége. A tem
Szent Lőrinc Plébániatemplom
Pásztó
A Szent Lőrinc plébániatemplom a Múzeum tér északi oldalán áll, hangsúlyos nyugati tornya meghatározza a város sziluettjét. Helyén már a 12. században kisméretű templom állt, melyet a 13. században me
Szent Mária Magdolna templom
Boconád
A római katolikus templom a település központi parkjában, szabadon álló, vasráccsal kerített, egy homlokzati tornyos, egyhajós BAROKK építmény, a nyolcszög három oldalával záruló szentéllyel.
Tör
Szent Márton katolikus templom
Csesztve
A templom építése a műemléki szakirodalom szerint 1212-ben történt, s az épület szerepel az 1382. évi plébániajegyzékben is. A román stílusú építményt 1450 körül gótikus részletekkel újjáépítették. A
Szent Márton kistemplom
Mátraterenye
A templom igen régi, egyes részei a XIII. századból maradtak fenn. Az ősi román épületet a XV. században gótikus stílusban átalakították, a mai homlokzatát 1801-ben kapta, 1999-ben felújították.
A
Szent Márton püspök templom
Rózsaszentmárton
A falu legrégibb épületét, a templomot is Grassalkovich Antal kegyúr építette és 1813-ban szentelték fel. E templom helyén egy 1696-os adat szerint kőtemplom állt, amelyet 1720 körül Szent Márton tisz
