Észak-Magyarország látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Észak-Magyarország régió látnivalói

Észak-Magyarország területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Református templom
Hernádnémeti
A falut a tatárjárás (1241) elpusztította. 1254-ben németeket telepítettek be, innen származik a neve. Az 1500-as évek elején épült templomát a reformátusok használatba vették, az 1595-ös összeírás bi
Református templom
Hernádszentandrás
Írásos emlék nem maradt fenn arról, hogy a templom mikor épült Hernádszentandráson, ugyanakkor nagy valószínűséggel hiteles a már korábban említett 1329-es dátum, amikor is a már használatban lévő tem
Regéc Vára
Regéc
A Zempléni-hegységben elhelyezkedő Regéci Vár festői környezettel, csodálatos kilátással és interaktív kiállításokkal, mint a térség történelmének és kultúrájának egy régről megmaradt emléke várja a k
Regéci tanösvény
Regéc
A tájékoztatótáblák által megismerhetjük a Tokaji-hegységet létrehozó tűzhányó tevékenységét, a Vár-hegy erdőtársulásait, valamint a regéci várat is. A Regéc és Mogyoróska között húzódó tanösvény
Régészeti Múzeum
Detk
A község határában 1998 és 2002 között végzett régészeti ásatásoknak köszönhetően fontos helytörténeti források váltak ismertté a térség történetének a paleolitikumtól a honfoglalás koráig terjedő töb
Régi Vay-kastély
Golop
A régi Vay-kastély 1590 táján épült reneszánsz stílusú emeletes épület, a két átellenes sarkán saroktoronnyal. A Golopi Gáspár által épített épületen - és elsősorban a két kiugró saroképítmény alsó
Rejteki Tanösvény
Bükkszentkereszt
A Rejteki tanösvény egy rövidebb, 0,8 km-es, a Rejteki Kutatóház körüli, 5 állomást érintő sétaútból, és egy hosszabb, 9 km hosszúságú, összesen 12 állomásból álló körtúra útvonalból áll. Mindkét ú
Remetebarlang
Mátraverebély
A környékhez több, Szent Lászlóval és csodálatos gyógyulásokkal kapcsolatos monda fűződik. Szentkút a hagyományok szerint az 1200-as évektől búcsújáró hely volt. A remetebarlang középkori eredete n
Remetelak
Demjén
A lakófunkció bemutatására szép példát láthatunk a település északnyugati határában, a Laskó-patak egyik mellékvölgyének oldalába faragott Remete-lak sziklahelyiségében. A néphagyomány szerint a he