Észak-Alföld látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Észak-Alföld régió látnivalói

Észak-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Hajdúnánási Gyógyfürdő
Hajdúnánás
Már az 1930-as években megállapították, hogy a város területe alatt gazdag hévíz-kincs rejtőzik, de csak az 1950-es években nyílt lehetőség a kiaknázására. A fúrások nyomán 1958. november 5.-én felszí
Hajdúsági Múzeum
Hajdúböszörmény
A 19. század végétől országosan is egy sor múzeumot alapítottak, illetve kezdték el azok szervezését. Rómer Flóris javaslata - mely többek között városi múzeumok létrehozására irányult - kijelölte a b
Hajdúszoboszlói Fazekasház
Hajdúszoboszló
A Hajdúszoboszlói Fazekasház, Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének 1976-ban megnyitott múzeuma, ahol népi környezetben mutatta be saját alkotásait 2007-ben bekövetkezett haláláig. A népi jelleg
Halastó
Ököritófülpös
A vízterület, enyhén ívelt téglalap alakú. Egyik hosszanti oldalát kb.15 m-es nád szegélyezi. Míg a vele szemben található rész van horgászhelyeknek kialakítva. Minden hely egységesen 10 méter. A horg
Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
Jászberény
Az 1995. július 15-én megnyílt közérdekű muzeális intézmény abból a képzőművészeti adományból és dokumentum-gyűjteményből szerveződött, amelyet Hamza D. Ákos és felesége, Hamza Lehel Mária, Lehel Fere
Harangod
Nagykálló
Nagykállóhoz tartozó, mesébe illő, 10 hektáron elterülő természeti csoda: a Harangod, mely bárki számára elérhető. Milyen is ez a táj? Észak felől kopár arcú, szélfútta homokdombok zöld erdő-sörénn
Harangodi kilátó
Nagykálló
Nagykálló építészeti értékei között tartjuk számon az Ekler Dezső tervei alapján épült kilátót a tóparti dombtetőn, ahonnan kiváló a rálátás a városra.
Harangtorony
Gemzse
A község ék alakú, hajdani piacterén áll a többször felújított, műemlék fa harangtorony, melyet a hajdani toronyépítő jándi paraszt ács Kakuk Imre épített 1789‐ben tölgyfából. Jellegzetessége: A
Hármashegyaljai Tanösvény
Debrecen
Elnevezésének magyarázata, hogy a szél alakította homokbuckák olyan magasak, hogy hegynek titulálták őket az emberek. A Debrecentől 17 kilométerre fekvő terület pihenőközpont. A népszerű pihenőhelyre