Dél-Dunántúl régió látnivalói

Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Református templom
Kaposfő
A templom felújítási munkálatok 2011. augusztusában kezdődtek. A beruházást a helyi, kadarkúti kistérség egyik vállalkozója, Jakab Zoltán, ill. a Jakbau Kft. végezte a gyülekezet tagjainak megelégedés
Református templom
Kaposmérő
A református templom 1902-ben épült.
Református templom
Zengővárkony
A ma is látható templom helyén a hívek kétszer is építettek fából templomot. A Türelmi Rendeletet követően 1786-ban kőből építettek tornyot a fa templomtesthez, majd 1802-ben szintén kőből építettek e
Református templom
Vásárosbéc
Az eredeti fafaragású templomot a 1710 körül építették, amely 1802-ben leégett. A jelenlegi templomot még ugyanabban az évben emelték.
Református templom
Zádor
A templom szépen parkosított környezetben, szabadon áll. Tornya Ny-ra tekint. Építésének ideje: A régi templom a XIV. sz. elején épült. 1456-ban bővítették, átépítették. 1834-ben újjáépítették, tor
Református templom
Zaláta
Zaláta alig 300 lelkes település a baranyai Ormánságban. Református Ó-temploma 1789-ben épült fából. 45 évig volt hajléka a gyülekezetnek, amikor is nekifoghattak a ma is álló tornyos-téglatemplom épí
Református templom
Zselickisfalud
Különböző írásos emlékek tesznek tanúbizonyságot arról, hogy református egyházközösség már a 17. században működött Zselickisfaludon. A jelenleg álló templom helyén az 1700-as években egy fából készül
Református templom
Villány
A Batthyány utca és Kölcsey utca találkozásánál egy kis téren áll a református templom. Viczencz Ottó tervei alapján 1998- 2001-ig épült. 2001. október 27-én vette használatba a gyülekezet. Minden vas
Református templom
Nagyszokoly
A falu református temploma 1790-ben épült.