Dél-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Dél-Dunántúl régió látnivalói

Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Evangélikus templom
Tengelic
1937. május 2-án, vasárnap valóra vált a tengelici evangélikusok régi óhaja: átadhatták templomukat, amelynek megvalósításán oly nagy idő óta fáradoztak. A templomépitési mozgalmat a C. E., ( kere
Evangélikus templom
Tófű
Tófű építészeti látványossága a 100 éves evangélikus templom.
Evangélikus templom
Tolnanémedi
A tolnanémedi evangélikus gyülekezet 2001-ben - az egyik iskolájáért és tanítólakásáért kapott kártérítést felhasználva - elkezdte 1936-ban épített második templomának a felújítását. A munkák - az
Evangélikus templom
Váralja
Váralja eredetileg Kismányok filiája volt, templommal, iskolával rendelkezett. A faluban - az evangélikusokon kívül - még reformátusok és baptisták alkotnak gyülekezetet. Helyben lakó lelkésze 1994-tő
Evangélikus templom
Varsád
A község evangélikus temploma a türelmi rendelet megszületése után, 1786-ban épülhetett. Az épület későbarokk stílusú. A templom karzatának mellvédjén a rokokót idéző festett táblaképek apostolokat és
Evangélikus templom
Vése
A Véssey család már a reformáció kezdetén felvette az evangélikus vallást. Bizonyos, hogy ugyanakkor Vése lakossága is evangélikus lett, de 1634 - ben református volt. A Véssey család nem feledkezett
Evangélikus templom
Miszla
A pici templom 1953-ban épült, ami 1999 folyamán lett rendbe rakva.
Evangélikus templom
Mohács
A Deák téren áll 1942 óta az evangélikus templom. Egyszerű, árkádos stílusú, nyolcvan főt befogadó épület. Belépve tapasztalhatjuk: emberléptékű, bensőséges légkör uralja. A templombelső nemes egys
Evangélikus templom
Mucsfa
A mucsfai templom 1786-ban lett kész. A mucsfaiak hosszú éveken keresztül elkeseredett harcot folytattak az apari plébános Nunkovits Antallal, de az elhíresült stólaperük elvesztése után nem csak a st