Dél-Alföld régió látnivalói
Dél-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1108)
Római katolikus templom
Kunpeszér
Itt épült először templom a ROSA MYSTICA - Titkosértelmű Rózsa - tiszteletére 1981-ben, mely az óta kedvelt kegyhely. A templomszentelés évfordulójának tiszteletére minden év július 13-át követő vasár
Római katolikus templom
Kunszentmiklós
Kunszentmiklóson a főtértől északra, a Szent István téren található templom elődjét 1787-ben építették. Az később a hívek létszáma növekedésével kicsinek bizonyult. A ma látható kívül neoromán, belül
Római katolikus templom
Ladánybene
A település központjában található az 1948-ban épült római katolikus templom.
Római katolikus templom
Magyarbánhegyes
A török idők után, 1809-től Magyarbánhegyes újra betelepült. 1860-ban imaházat építettek és a mezőkovácsházi plébánia filiája lett. 1883-tól önálló lelkészség lett,
1884-ben felépült a plébánia ép
Római katolikus templom
Magyarcsanád
A templom alapkövét 1941-ben tették le. Maga az épület külső megjelenésében meglehetősen puritán, felületét nem klinkertéglával, hanem közönséges fagyálló, vastéglával burkolták.
Az előcsarnok, a
Római katolikus templom
Mártély
A templom alapkövét 1910-ben tették le, és 1911-ben szentelték fel. A hívek lelki gondozását Hódmezővásárhelyről látják el. 1930-ban lesz önálló egyházközség. A templom tatarozása 1961-ben történik kí
Római katolikus templom
Medgyesegyháza
Medgyesegyházán napjainkban ma a katolikusok – akiknek döntő többsége római katolikus – alkotják a legnépesebb felekezeti csoportot. A betelepülés után ide költözött katolikus hívek lelki gondozását e
Római katolikus templom
Ágasegyháza
1924-ben épült fel a Római Katolikus Imaház, amelyet később templommá alakítottak.
Római katolikus templom
Apátfalva
A településnek már 1334-ben volt temploma, de a törökök elpusztították. A ma is álló templomot 1754-1757 között építették Szent Mihály arkangyal tiszteletére, amelyet 1757. szeptember 29-én szentelték
