templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Harangláb
Vigántpetend
A Petőfi u. 4. és 6. szám között álló, archaikus megjelenésű, egyemeletes, kősisakkal fedett építményt a 18. században, az akkor főleg evangélikusokból álló vigántiak állítottak maguknak. emelték. A f
Harangláb
Pankasz
1754-ben állított szoknyás harangláb Az építmény a település legmagasabb dombján, egy lejtős gyümölcsös tetején áll. Négy harangtartó tölgyfa oszlopa egymást keresztező tölgyfa talpon áll, a tölgy
Haranglábak
Csonkahegyhát
A község főutcája mellett, fák között található egymástól pár méterre a katolikus és a református faharangláb. Mindkettő 20. századi, egytetős, két oszlopon álló, négy oldalról kimerevített, egyszerű
Harangtorony
Boba
A falukép jellegzetes motívuma a harangtorony, mely 1841-ben épült. Négyzet alaprajzú, kétszintes, bejárata félkörív záródású éppúgy, mint az ablakai. Falazott gúlasisakkal fedett, harangja 1762-ből v
Harangtorony
Hegyháthodász
A Hegyháthodászi imaterem a hosszan lejtő Fő utcáról már messziről látható harangtoronytól jobbra levő saroktelken helyezkedik el. A harangtorony 1941-ben készült, és 1948-ban lett felszentelve.
Harangtorony
Böhönye
A harangtorny azokból az időkböl származik, mikor a községnek nem volt római katolikus temploma.
Harangtorony
Lukácsháza
A Nagycsömöte-Bihari utcák kereszteződésében álló harangláb 1940-ig zsúpos fecskendőház volt, ekkor átépítették: benne a csendőrpihenőn, a két beálló helyen kívül egy harangtorony is épült. A régi szo
Harangtorony
Vásárosmiske
A település központjában evangélikus harangláb, vagy más néven harangtorony áll, mely színében tökéletesen illeszkedik a településkarakterhez.
Harangtorony
Vasegerszeg
Településen található a II. József korából származó evangélikus iskolaépület és harangtorony. Jelenleg a vasegerszegi evangélikus gyülekezet imaháza.