templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Görög katolikus templom
Nyírvasvári
A Rákóczi-szabadságharc után érkezett nagyobb létszámú görögkatolikus népesség a faluba, akik először egy fatemplomot építettek maguknak. Az 1730-as években viszont átvették a romosan álló, középkori
Görög katolikus templom
Alsóregmec
A templom felszentelését 1931. május 17-én az érsek főpásztor, Papp Antal c. érsek, apostoli kormányzó végezte. A templom megépítése óta többször fel lett újítva. 1993-ban az önkormányzat a teme
Görög katolikus templom
Érpatak
Érpatak első kőtemplomát a barokk korszak végén emelték a görögkatolikusok a korábbi fatemplom helyén, ám a megnövekedett igények miatt az 1791-ben felszentelt kistemplomból 1949-re egy magtárból kial
Görög katolikus templom
Baktakék
Fatemplom helyén épült a XVIII. század végén. Fõhomlokzat fölötti torony. A hajó kétboltszakaszos csehsüvegboltozattal fedett, szentélye félköríves záródású. A torony alatti karzat egyetlen félköríves
Görög katolikus templom
Baskó
Valószínűleg a 17. század végén már létezett itt egyházközség. Az Erdőbényei római katolikus egyházközség 1749-es kánon látogatása során följegyezték, hogy a baskói görög katolikus fatemplom 32 évvel
Görög katolikus templom
Bekecs
A település egyik nevezetessége az 1944-ben épült görög katolikus templom.
Görög katolikus templom
Bodrogkeresztúr
A Bodrogkeresztúri Görög Katolikus Egyházközösséget 1766-ban alapították. Azóta működő egyház anyakönyvel, rendelkezik az 1800-as évektől. Alapítása előtt a Tokaji Görög Katolikus Egyház filiájaként m
Görög katolikus templom
Debréte
A település egyik nevezetessége az 1913-ban épült görögkatolikus templom.
Görög katolikus templom
Erdőhorváti
A templom alapkövét még a két világháború között helyezték le, és a templom fundamentumát közvetlenül a második világháború előtt építették, majd a hetvenes években folytatódott a templom építése, köz