templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szentlélek templom
Rédics
Az 1800-ban megkezdett építés Molnár Fábián ferences szerzetes érdeme. Az alapkőletétel 1800. április 18-án történt. Ennek emlékére minden évben szentségimádás van e napon. Bécsi építész tervei alap
Szentlélek templom
Paks
Kolbert Mátyás plébános 1987. február 11-én bízta meg Makovecz Imre építészt a paksi római katolikus egyházközség nevében a Paks Kodály Zoltán utcai területen épülő római katolikus templom megtervezés
Szentmihályhegyi templom
Őrtilos
A Dráva-Mura összefolyásának partja mellett terül el a falu. Szentmihályhegy magasodik a torkolat fölé, ma Őrtilos község része. Nem volt ez mindig így, hiszen 1949-ig jelentős része a Légrádban (mai
Szentolvasó Királynéja-templom
Zalavár
Az egyhajós, keleti tájolású, félköríves szentélyzáródású templom a szentély felől kontyolt nyeregtetővel készült. Nyugati, háromszögű oromzattal lezárt homlokzatán szegmentíves bejárat található. Cse
Szentpáli templom
Bagod
A XVIII. században a templomot felújították, ennek eredményeképp tájolása megváltozott, bejárata a nyugati oldalról a keletire került át. A nyolcas alakzatot formázó alap a templomba lépve jól láthat
Szentséges Üdvözítő templom
Nagykapornak
Az eredeti templom háromhajós, bencés apátsági templom volt, a XIII. században épült, román stílusban. A török időkben az apátságot erőddé alakították át, az 1600-as években leégett. Újjáépítése,
Szenttamási harangláb
Püspökmolnári
A Püspökmolnári Evangélikus Leányegyházközség imaháza mellett található a harangláb.
Szeplőtelen Fogantatás Templom
Herceghalom
A templom 2000-2002 között épült. A harangot a német Mehrestetten hivei adományozták.
Szeplőtelen fogantatás templom
Berkesd
1896-ban épült, eklektikus stílusú, templom elődje - a régi templom - a mai plébánia ház mögött épült a XV. sz. előtt. A kicsi szűk szentélyből és hajóból álltó épületet 1704-ben rác katonák kiraboltá