templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Evangélikus templom
Soltvadkert
A kisváros azon ritka magyarországi települések közé tartozik, ahol az evangélikus templom áll a központban. Köszönhető ez annak, hogy az 1740-es években kezdődő földesúri betelepítések során reformát
Evangélikus templom
Szőkedencs
A szőkedencsi leányegyház Szőkedencs község Nagykanizsától északnyugatra, 25 kilométer távolságra, a 7-es főút közelében fekszik. A reformáció idején a Véssey család birtokát képezte, amelynek tagjai
Evangélikus templom
Telekgerendás
1992. szeptember 20-án valósult meg a község lakosainak álma. Akkorra készült el Benedicty Gyula békéscsabai építészmérnök tervei alapján az új templom, s később a hozzá kapcsolódó gyülekezeti ház.
Evangélikus templom
Balatonakali
Balatonakali jelenleg is álló evangélikus templomát 1890. októberében szentelték fel. A templomot az 1900-as évek elején díszes freskókkal díszítették, később belülről fehérre meszelték - a díszes fes
Evangélikus templom
Harta
A Templom utca legrégebbi épülete az evangélikus templom. A protestáns vallású Ráday Pál földesúr evangélikus és református németekkel telepítette be hartai birtokát. Az első evangélikus templomot,
Evangélikus templom
Kondoros
Kondoros lakossága ugyan nagyobb részben evangélikus, de a nagybirtokosok mind római katolikus vallásúak voltak. Az evangélikus egyházhívők szempontjából az 1887-es év lett történetileg nevezetes, ugy
Evangélikus templom
Medgyesegyháza
Az evangélikus gyülekezet önállósulása előtt már rendelkezik saját gyülekezeti házzal és iskolahelyiséggel. A lélekszám gyorsan emelkedik. A gyülekezeti ház istentiszteleti alkalmak számára kicsinek b
Evangélikus templom
Maglód
A templom görögkereszt alaprajzú, torony nélküli épület. Mint ahogyan a Türelmi Rendelet csak ilyen feltételekkel engedte meg az evangélikus hívőknek a templom építését. A templomtól 200 méter távolsá
Evangélikus templom
Sződliget
Sződliget - avagy korabeli nevén Sződrákos puszta, Floch-puszta - birtokosa a 19. század végén 20. század elején az evangélikus kötődésű Floch család volt Dr. lovag Floch Reichersberg Alfréd birtokána