templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent Miklós templom
Karancsalja
Karancsalja egyetlen korábbi korból megmaradt épülete a katolikus templom, mely a falu feletti dombot koronázza. A mai templom elődje a XVIII. század első negyedében épült. Ezt a – ma kápolnaként emle
Szent Miklós templom
Pásztori
A gótikus eredetű barokk templom a XVIII. század második felében épült.
Szent Miklós-szeg (volt Kálvária-domb)
Veszprém
Az Erzsébet ligetből az Eötvös Károly Megyei Könyvtár irányába tekintve ódon kőlépcsőt pillantunk meg, amely a Kálváriadombra vezet. Itt volt a régi Veszprém egyik központja. Tetején a XIII. századi S
Szent Miklós-templom
Kővágótöttös
Az 1714. évi egyházmegyei zsinat aktái említik a töttösi templomot. 1721-ben a templom ugyan használható, de meglehetősen leromlott állapotban volt. A templomot 1726-ban restaurálták. Ekkor még nem vá
Szent Miklós-templom
Hosszúhetény
Pápai adóívek szerint 1335-ben már létezik Hetényben katolikus plébánia. Hogy a plébénia régi temploma mikor épült, arra nézve írott emlékek nincsenek. 1901-ben a plébániaház kertjének nyugati részén
Szent Miklós-templom
Verseg
A falu első római katolikus temploma román stílusban épült a XIII. században, majd a XV. században gótikus stílusban átépítették, és a XVIII. században barokk stílusban bővítették. A Szent Miklós p
Szent Miklós-templom
Tarnaörs
A Szent Miklós római katolikus templom barokk stílusban felújított, 1696-ban épült kőtemplom. Utcasorban, kertben szabadon álló, egyhajós, egy homlokzati tornyos, észak-déli tájolású templom, melynek
Szent Miklós-templom
Tarnaszentmiklós
A település római katolikus templomát, amely a főutca kiszelesedő részén álló, egyhajós klasszicista templom, a Komáromi család építtette 1755 körül. A fából készült főoltárt gróf Barkóczy Ferenc e
Szent Mónika-templom
Gelsesziget
A település nevezetessége az 1996-ban épült Új templom.