templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent Kereszt felmagasztalása plébánia
Gersekarát
Árpád-kori településünk egyházának egy 1315-ös írásos forrás alapján Szent László volt az elnevezése. Templomunk a korra jellemző hatalmaskodások véres helyszíne is volt 1316-ban, amelyet egy 1332-es
Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia
Ikrény
Ha belépünk az ikrényi templom ajtaján, a falon található márványtáblán ezt olvashatjuk: „Ezen templom épült 1992-93-ban, Dr Pápai Lajos megyéspüspöksége idején, adományokból és az ikrényi hívek támo
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Győrladamér
Győrladamér nevezetessége az 1946-ban épített temploma, melynek tornyát 1967-ben emelték, belsejét pedig 1997-ben alakították ki.
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Jászszentandrás
A nyugodt, sajátos hangulatot árasztó vidék mellett, turisztikai szempontból Jászszentandrás egyik legérdekesebb műemléke a 20. század elején épült, neogótikus római katolikus temploma. A templom C
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Bodroghalom
A település egyik nevezetessége az 1964-ben épült katolikus templom.
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Bodrogkeresztúr
Bodrogkeresztúr legrégibb épülete a római katolikus templom. Kassai József egykori szerencsi plébános szerint 1220-ban épült, aki ezt a számot 1820-ban a templom déli ajtaja fölött kőbe vésve látta. E
Szent Kereszt Felmagasztalása templom
Doboz
A település legismertebb nevezetessége a Kossuth téren, a copf stílusú református templommal szemben álló - az egykori Wenckheim - kastélyhoz tartozó, és az 1897-1902 között a bécsi Viktor Siedek terv
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Pócspetri
Temploma már 1092. évben volt Pócspetrinek. 1318-ból való a település István nevű papjára vonatkozó első hiteles történelmi feljegyzés. Az 1468-ban épült gótikus téglatemplom idővel kicsinek bizonyult
Szent Kereszt felmagasztalása templom
Siklósbodony
A falu temploma biztosít teret a helybéliek közösségi együttléteihez. A község elsősorban a Szent Kereszt tiszteletére emelt templomáról híres, amely építészeti értékein túl nevezetes a Gebauer Ernő