templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Római katolikus templom
Szécsényfelfalu
Építészeti és történelmi emléke a barokk stílusú római katolikus templom, mely néhány részletében megőrizte kora-gótikus stílusát is. A templom műemlék.
Az endrefalvai plébánián lévő 1755-ös Canoni
Római katolikus templom
Szegi
A hagyományos építészeti formákat idéző, 1994-ben épült templom Szegi főutcáján, a kőhíd és az iskolaépület közelében áll. 11 támpillérrel rendelkezik, szentélye félköríves záródású. Fehérre vakolt fa
Római katolikus templom
Szentdomonkos
1720 körül a Szent Domonkos tiszteletére szentelt egyháza a bükkszenterszébeti plébániához tartozott. Az 1767., majd az 1811. évi canonica visitatió szerint templomát Hunyady János földesúr építtette
Római katolikus templom
Szente
A község nevezetessége az ősi katolikus templom, amely a váci egyházmegye egyik legrégebbi emléke. Mely Gerewich szerint a XIII. század első felében épült, román stílusban.
1498-ban Werbőczy István
Római katolikus templom
Szihalom
A templom 1759-ben épült. Szabadon álló, egyhajós, nagyméretű, keletelt barokk templom. 1696-ban a falu és a templom, elhagyatott. 1746-ban már boltíves sekrestyéje és kőtornya van. Ekkor az Úr Menny
Római katolikus templom
Ecser
Ecser vallási életében a római katolikus egyháznak van domináns szerepe. A falu 300 évvel ezelőtti újratelepedésekor kizárólag katolikus telepesek érkeztek, akiknek utódai megtartották őseik vallását.
Római katolikus templom
Nagykorpád
A Krisztus király kápolnát 1932- építették neoromán stílusban. A közeli Kutas plébániájának filiáléja. A korábbi kisebb épületet 1965-ben átépítették, bővítették a megnövekedett lélekszám miatt.
E
Római katolikus templom
Nagybajom
A nagybajomi plébániát a XV. században alapították. A török pusztítást követően a XVII. században ismét felállították. Anyakönyveit 1717-től vezetik rendszeresen.
Jelentős felújítás a templomban 19
Római katolikus templom
Hosztót
Hosztót falu Veszprém megyében, Devecsertől nyugatra fekszik. Római katolikus temploma a település határában, egy külön álló dombon, a falu temetőjének sírjaitól övezve emelkedik.
Régóta közismert
