templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Evangélikus templom
Apostag
A luteránus egyház apostagi jelenlétének első nyomai a 18. századból valók. Alighanem templomuk is volt már ebben az időben az evangélikusoknak, ez azonban 1786-ban leégett. Hasonló sorsra jutott a ké
Evangélikus templom
Bicske
A bicskei evangélikusok a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikusok 1880-as névtára szerint a Csabdi gyülekezet 7 filiájának egyike volt, mindössze 2-3 fõvel, viszont 1903-ra a hívek száma 145-re em
Evangélikus templom
Hács
A Hácson ma is álló kis templom Takács Ernő építész, fonyódi hittestvér tervei szerint készült magyaros jellegű toronyalakítással, falusi házakra emlékeztető oromfal-vonallal és bejárattal, egyszerű,
Evangélikus templom
Kötcse
A ma is álló kőtemplom alapkövét 1797. április 5-én rakták le. Az építkezésből mindenki kivette részét: ki szakmunkával, ki segédmunkával, ki pedig a kölcsönül felvett pénz törlesztésével vagy a kölcs
Evangélikus templom
Kővágóörs
Kővágóörs középkori eredetű, majd barokk stílusban átépített templom a település központjában, kiemelkedő sziklaszirtre épült. A belsőt felül cseh boltozatsor fedi. A teret szinte teljesen betölti a n
Evangélikus templom
Nógrád
Nógrád 1774-től 184 esztendőn át Bánk filiája volt. 1958-tól vált külön, s lett önálló egyházközség, mintegy négyszáz evangélikussal. Addig csupán évente hét alkalommal volt Nógrádon evangélikus Isten
Evangélikus templom
Dabrony
A falu a középkortól ismert: 1380-ban, 1443- ban és 1482-ben említik az oklevelek. A ma is álló, keletelt, nyugati oldalon háromszintes toronnyal és eklektikus vakolatarchitektúrával díszített templom
Evangélikus templom
Sárvár
A Türelmi rendelet kiadását követően 1782-1787 között az országban 218 evangélikus templom épült. Sárváron összesen 133 evangélikus vásárolt az iskolának és a templomnak telket. Az első templom 182
Evangélikus templom
Tállya
Építésének ideje 1790, de a mai alakját csak az 1892 – es felújítást követően nyerte el. Alaprajzát tekintve egyhajós templom. Főtorony nélküli, félköríves záródású épület, ÉK – DNy – i hossztengel