emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

Feszület
Mezőörs
Mezőörs római katolikus Sarlós Boldogasszony temploma a Győr és Székesfehérvár közötti forgalmas főút keleti szélén áll. A templom mai képét 1831-ben nyerte. Tornya és bejárata a délkeleti homlokza
Főnix - Európa Mértani Közepe
Tállya
1992-ben a szakemberek Tállyát mérték be Európa mértani közepének, ennek emlékére készítettek Főnix emlékművet 2000-ben a Közép-Európai Művésztelep és Szabadiskola alkotótáborában az ukrán származású
Franciakő
Győrság
A központi településtől északkeletre található Sághalomalja. A felette emelkedő Sághalom domb tetején található az un. Francia kő, amelyet az 1809-ben itt járt Napóleon katonái helyeztek el. Rákóc
Fried fa
Simontornya
Fried család emlékére emelt emlékmű. A volt bőrgyár mellett a Sió hídnál látható. A Fried családfát ábrázolja.
Frigyláda-szobor
Győr
A Gutenberg téren áll Győr egyik legszebb barokk kori emléke, a Frigyláda-szobor, melynek története igencsak mozgalmas. 1729-ben egy bigámiával és hamis névhasználattal gyanúsított katona az akkori je
Füredi Panteon
Balatonfüred
Balatonfüredhez kötődő híres írók, művészek, tudósok emléktáblái tekinthetők meg.
Furulyázó pásztor
Doboz
A település központjában kellemes kis park fogadja az idelátogató turistákat. Közepén a Millennium tiszteletére, a Millennium évében, 2000-ben Doboz Nagyközség Önkormányzata által emeltetett köztéri s
Gagarin szobor
Taszár
A mellszobor 1971-ben készült. Anyaga: mészkő.
Gályarab emlékmű
Mencshely
Már a XVI. század közepe táján éltek itt evangélikusok. Szervezett gyülekezet csak 1660-ban volt. A különös, hajóorr formájú emlékművet Zsédenyi István mencshelyi lutheránus lelkipásztor emlékére állí