egyéb látnivalók Magyarországon

egyéb látnivalók jellegű látnivalók

Római forrás
Balatongyörök
A Balaton északi partján, Balatongyörök településén található Római forrás nemcsak természeti szépségével, hanem történelmi jelentőségével is kiemelkedik a környék látnivalói közül. A Szépkilátó alatt
Római fürdő műromjai
Tata
A romantikus műromokat 1801-ben alakították ki Charles Moreau tervei alapján. Beleépítették a vértesszentkereszti román stílusú templomrom 24 oszlop-, illetve pillérfejezetét is. Ezen a helyen már
Római istenek kútja
Kecel
Az alkotás a város újratelepítésének 260. évfordulójára készült. A város központjában található a Római istenek kútja, középen Diana, Venus, Bacchus és Faunus szobra, amelyet tizenkét vízsugár vesz k
Római katolikus templom
Encsencs
A település nevezetessége a templom.
Római katolikus templom
Kapolcs
A Szentháromság tiszteletére szentelt római katolikus templom ékessége a fekete Mária oltárkép, amelyet Xaverich Ferenc munkájaként tartanak számon. Az egyhajós, oldalkápolnás kapolcsi templom 27
Római kori halomsírok
Várpalota
A 8-as számú főközlekedési út mellett Inota és Várpalota között, Székesfehérvár felől érkezve bal oldalon található a két, fűvel borított, egymásra nagyon hasonlító, helyreállított római kori halomsír
Római kori híd
Sóly
Kétlyukú kőboltozatos híd a Séd patakon Sóly községben. Valójában három kőhíd is van a közvetlen közelben, de a másik kettő "alatt" már nincs víz. Egy helyi néni elmondása szerint (akitől az áprá
Római kori kőgát
Pátka
A település egyedülálló régészeti nevezetessége, a római kori Pannónia egyik különleges emléke, a Császár-víz duzzasztógátja. A hatalmas völgyzáró gát - a gorsiumi (Tác) épületek mellett - Fejér megye
Római kori kőhíd
Hegyesd
A településre látogatót a bevezető úton az Eger patak felett átívelő római kori kőhíd fogadja, melynek közepén Szent János szoborfülke található.