Romhány látnivalói

Török mogyorófa

Cím Romhány külterület 47.916470 N, 19.251297 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Mondák a Rákóczi-fáról:
1. A néphit, amely erről a fáról azt állítja, hogy Rákóczi alóla irányította a romhányi csatát, a fa méreteit, helyét és korát illetően feltehető ugyan, de ez nem valószínű. A nép nagyon szereti ezt a fát, és kapcsolatba hozza az ugyancsak szeretett Rákóczi emlékeivel..

2. A rodostói száműzetésben élő Rákóczit meglátogatta egy volt katonája, akinek Rákóczi egy törökmogyoró-cserjét adott át azzal, hogy azt ültesse el a romhányi síkon az 1710. január 22-i csata emlékére.

3. Él az a monda is, miszerint a Fejedelem erről a dombról irányította a csatát. A kezében lévő mogyoróbotot leszúrta a földbe, ami később megeredt és terebélyes fává növekedett.

A romhányiak számára nagyon fontos a történelmi vonatkozás is, de ezen túl ez a fa és környéke évszázadok óta jelentős közösségi tér. Ez a település bölcsője, később tőle keletre és északra terjeszkedett a falu, de ez a hely mindig a lakosság érdeklődésének a középpontjában állt és kedvelik ma is, különösen a gyerekek és az ifjúság.

Régészeti tárgyak kerültek elő a fa környékéről, alagút húzódik mellette, itt halad el a Kék-túra útvonal és kellemes, izgalmas romantikus helye a találkozásoknak, játékoknak. Nincs olyan nap, hogy ne lenne valaki a fa körül. A fa érdekessége még, hogy lombkoronája Nagymagyarországot formázza.
Török mogyorófa, Romhány