Pusztaföldvár látnivalói
Tatársánc
A Google Earth elnevezésű program felületén a Békés megyei Pusztaföldvár környékét böngészve érdekes megfigyeléseket tehetünk. A településtől DNy-ra a műholdfelvételen egy hatalmas, színével és alakjával a környezetétől elütő földművet vehetünk észre. Vajon mi lehet ez az objektum, amely a szántóföldek között húzódik? Ez nem más, mint Békés megye és a Tiszántúl egyik legősibb, emberkéz alkotta földműve, a Tatársánc. Járjunk most ennek nyomába!
A Nagy-Tatársáncot a Kr. e. VIII-V. században építették a környék lakói, védelem céljából. A sáncív egykori hossza 3050 méter, átmérője pedig 1800 méter volt, mely egy 80-100 hektáros belső, védett területet fogott közre. A külső sánc magassága és a külső vizesárok eredeti mélysége között 5 méteres szintkülönbség lehetett. A hatalmas kiterjedésű földmű természetes védelmét az Ős-Maros egyik mellékága jelentette, amely mindig friss vízzel látta el a sáncárkokat. Régészeti ásatások tanúsága szerint csak mintegy két-három évszázadig lakhatták a sánc területét. A helyiek a földmű építését a tatárokhoz kötötték, innen az elnevezése.
A Nagy-Tatársánc területe nem csak fontos régészeti és kultúrtörténeti emlék, hanem védett természeti érték is az ott tenyésző lágyszárú növényzet miatt. Mára a teljes sánc eredeti növénytakarójából sajnos csak egy fél hektáros terület maradt meg a külső sáncív legépebben fennmaradt, külső vizesárok felőli meredek lejtőjén. Az ősgyepet Dr. Kiss István főiskolai tanár, a Szegedi Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékének vezetője fedezte fel 1930-ban, és az ő nevéhez fűződik a terület védetté nyilvánítása is, melyre 1971-ben került sor (0,56 hektáron). A tatársánci ősgyepen fedezte fel Dr. Boros Ádám professzor a kónya zsályát (Salvia nutans) 1968-ban. Ez a faj jégkorszak utáni reliktum (maradványfaj), mely a jégkorszakot követő felmelegedő időszakban a keleti löszpusztákról került az Alföldre. A kerítéssel körülhatárolt, nehezen megtalálható, védett növényekkel fedett sánc-részlet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá tartozik. Jelentősége azért nagy, mert a mezőgazdaságilag bolygatott alföldi területeken szinte már sehol sem maradt meg az eredeti növénytakaró (cserjésekkel és lösztölgyesekkel tarkított löszpuszta-gyepek) hírmondója sem, kivéve itt.
Innen gyalog 15 perc alatt, DK-i irányban érhető el a mezőgazdaság által részben elpusztított Kis-Tatársánc, amelyen milleniumi emlékkő áll.
A Nagy-Tatársáncot a Kr. e. VIII-V. században építették a környék lakói, védelem céljából. A sáncív egykori hossza 3050 méter, átmérője pedig 1800 méter volt, mely egy 80-100 hektáros belső, védett területet fogott közre. A külső sánc magassága és a külső vizesárok eredeti mélysége között 5 méteres szintkülönbség lehetett. A hatalmas kiterjedésű földmű természetes védelmét az Ős-Maros egyik mellékága jelentette, amely mindig friss vízzel látta el a sáncárkokat. Régészeti ásatások tanúsága szerint csak mintegy két-három évszázadig lakhatták a sánc területét. A helyiek a földmű építését a tatárokhoz kötötték, innen az elnevezése.
A Nagy-Tatársánc területe nem csak fontos régészeti és kultúrtörténeti emlék, hanem védett természeti érték is az ott tenyésző lágyszárú növényzet miatt. Mára a teljes sánc eredeti növénytakarójából sajnos csak egy fél hektáros terület maradt meg a külső sáncív legépebben fennmaradt, külső vizesárok felőli meredek lejtőjén. Az ősgyepet Dr. Kiss István főiskolai tanár, a Szegedi Tanárképző Főiskola Növénytani Tanszékének vezetője fedezte fel 1930-ban, és az ő nevéhez fűződik a terület védetté nyilvánítása is, melyre 1971-ben került sor (0,56 hektáron). A tatársánci ősgyepen fedezte fel Dr. Boros Ádám professzor a kónya zsályát (Salvia nutans) 1968-ban. Ez a faj jégkorszak utáni reliktum (maradványfaj), mely a jégkorszakot követő felmelegedő időszakban a keleti löszpusztákról került az Alföldre. A kerítéssel körülhatárolt, nehezen megtalálható, védett növényekkel fedett sánc-részlet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá tartozik. Jelentősége azért nagy, mert a mezőgazdaságilag bolygatott alföldi területeken szinte már sehol sem maradt meg az eredeti növénytakaró (cserjésekkel és lösztölgyesekkel tarkított löszpuszta-gyepek) hírmondója sem, kivéve itt.
Innen gyalog 15 perc alatt, DK-i irányban érhető el a mezőgazdaság által részben elpusztított Kis-Tatársánc, amelyen milleniumi emlékkő áll.
További keresési lehetőségek