Pandúr-kő

Pákozd központjától a piros kereszt jelzésen indulunk, amely stílusosan az Ingókő utcán át vezet ki a faluból, északi irányba. Az utca végén található parkolótól kb. 1,5 km-es sétával elérjük az első jellegzetes sziklaképződményt, a Pogány-követ, majd tovább haladva egy élén álló kockára hasonlító ingókövet. Ennek közelében ágazik ki a sárga jelzés, (amely mellé helyenként zöld háromszög és zöld tölgylevél jelű tanösvény jelzés is párosul) melyen lefelé indulva kb. 200 méter megtétele után a Pandúr-kő látványa tárul fel előttünk. A nem mindenhol egyértelműen felfestett jelzések ellenére a jól kijárt ösvények segítségünkre lesznek a Pandúr-kő megtalálásában, melynek nyugati végében található a Zsivány-barlang.

A Pandúr-kő a környék leglátványosabb sziklaalakzata. Hatalmas méretű gránit tömbökből áll, melyeket mintha csak egy óriás pakolt volna apró kavicsokként egymásra. A sziklatömb nyugati végében, az aljától számított kb. 4-5 méteres magasságban található a Zsivány-barlang, mely a ritkának számító gránitbarlangok egyik legszebb hazai példája. Valójában nem más, mint a Pandúr-kő hatalmas kőtömbjei között kialakult üreg, mely átjáró jelleggel a sziklatömb mindkét oldala felé megnyílik.
Az üreg belsejében körülnézve jól megfigyelhetjük, hogy ez a balrang mennyire különbözik a szokásos, mészkőben kialakult barlangoktól. Először is nem egy határozott irányba tartó járatból áll, hanem a nagy kőtömbök között kialakult üregek hálózatából. Falain nem a víz által okozott finom oldásnyomok láthatóak, hanem a gránit kőzet durva szemcsés, érdes felülete. A felső bejáratban, balra fent a plafonon azt is megfigyelhetjük, ahogy az egyik kőtömbről néhány cm vastagságban elkezdett leválni egy vékony kéreg, mintha csak egy tojásról kezdenénk lefejteni a héját. Ez a hagymahéj-szerű lepusztulási folyamat nagyon jellemző a gránitra, és tulajdonképpen ennek köszönhető mind a környéken lévő ingókövek, mind pedig az itt található barlangok, és kisebb üregek létrejötte. A kőzet jellegéből fakadó másik jelentős különbség a szokásos, mészkőben kialakult barlangokhoz képest, hogy a falain nem találhatunk cseppköveket és egyéb barlangi képződményeket.

A Velencei-hegység Magyarország legkisebb, de egyben legidősebb hegysége is, melyet a földtörténeti ókorban, kb. 300 millió évvel ezelőtt keletkezett gránit kőzet épít fel. A mélységi magmás kőzetként ismert gránit alapanyaga olvadt magmaként indult el a felszín felé, de nem jutott el odáig, hanem a mélyben megrekedt, és hosszú évmilliók alatt szép lassan kihűlt. A gránitot alkotó nagyméretű kristályos szemcsék is ez alatt a nagyon lassú kihűlés alatt kristályosodtak ki. Később, a már kihűlt és megszilárdult kőzet a hegységképződés során kiemelkedett a felszínre. Innentől kezdve az akkor már törésekkel, repedésekkel felszabdalt kőzettestet a föld külső erői – a víz, a szél, valamint a napsütés és fagy állandó váltakozása miatt kialakuló hőingadozás – vették kezelésbe. Romboló hatásukkal szép lassan legömbölyítették az éleket, lekerekítették a kőtömböket. A repedések között kipergő szemcséket a víz elmosta, így alakítva ki a 2-3 méteres, vagy még nagyobb méretű kerekded kőtömböket, melyeket a 19. századi földrajztudósok neveztek el gyapjúzsákoknak. Azokat a gyapjúzsákokat pedig, amelyek a fizika törvényeinek látszólag ellentmondva, csak néhány ponton támaszkodva szinte billegni látszanak, ingóköveknek nevezzük.
Ahol a gránit tömbök, vagyis gyapjúzsákok között nagyobb méretű, ember számára is járható méretű üregek alakulnak ki, azokat nevezzük gyapjúzsák-barlangoknak. Ezek egyik leglátványosabb hazai példája az itt található Zsivány-barlang.