Szinyei Merse léghajója emelkedik fel a fővárosi házak közül

Dátum: 2022-09-08 23:23:01
Írta: Szolovi Róbert
egyéb látnivalók
Budapest_Ballon_festmeny.jpg

Közel 100 évvel az első biztonságos felszállás és landolás után Szinyei Merse Pál sógora is léghajóra szállt, búcsút intett, majd elindult Ázsia irányába – ez az utazás ihlette a Léghajó című festményt. Közel 145 évvel a kép elkészülte után pedig a Neopaint csapata készített belőle óriási nagyítást egy pesti gimnázium falára.

A falfestmény apropója ezúttal szorosan összefügg a helyszínválasztással. A Szinyei Merse Pál Gimnázium alapításának 125. évfordulóját ünnepli azzal, hogy egy 500 négyzetméterre “kihúzott”, de hiteles reprodukciót készíttetett a festő egyik legismertebb művéből. Az elkövető a neopaint volt, akik 5 művésszel, 2 hétig dolgoztak a tűzfalon.

Ha valaki szeretné még Szinyei Merse piros csíkos léghajóját látni, az egyrészt megnézheti az eredeti festményt a Magyar Nemzeti Galériában, egyfajta kulturális kötelességből is. Másrészt a Városligetben található hatalmas játszótéren, illetve a parkban van a Ballon kilátó, amit szintén a festmény ihletése nyomán lett piros-fehér csíkos. A pesti panoráma talán innen a legszebb, a festő is bizonyára befizetne egy körre, ha tehetné. A repülésélmény miatt mindenképp.
Forrás: nullahategy.hu