Mindszentkállán hétvégén Kőfeszt Folkklub
Dátum: 2022-02-22 11:10:26
Írta: Szolovi Róbert
egyéb látnivalók
Székelyföld táncai, szokásai állnak az év első Kőfeszt Folkklubjának középpontjában február 26-án Mindszentkállán.
A Káli-medencei településre Horváth Elek prímás Vajdaszentiványról érkezik, a Veszprém-Balaton 2023 EKF-program által is támogatott rendezvény házigazda-zenekara Pál István Szalonna és bandája lesz. A dalokat Navratil Andrea, a táncokat Szabó Csaba vezetésével a Tördemic Táncegyüttes fiataljai tanítják majd.
A Káli-medence szívében idén 4. alkalommal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 3. és 8. között. A Kőfeszt kísérőprogramja a Káli-medence településein minden hónapban jelentkező Kőfeszt Folkklub, amelynek középpontjában a Kárpát-medence tájegységeinek táncai, szokásai állnak.
A Kőfeszt Folkklubba minden hónapban olyan vendégek érkeznek, akik nemcsak a folklórt kedvelők számára fontos és értékes emberek, hanem életútjukkal, munkásságukkal példaértékűek lehetnek mindenki számára. Előadásokkal, koncertekkel, kézműveskedéssel, dal- és tánctanítással is várják a vendégeket
A belépés, ahogyan a Kőfeszt összes rendezvényére, a Folkklubra is díjmentes.
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat (12)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Történelmi Park
Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós,
Magyar Gép és DUTRA Múzeum
DUTRA múzeum Balatonbogláron. A legtöbb gyönyörű DUTRA traktor Magyarországon, egy helyen!Molnár Balázs eredeti alkatrészekből újítja fel gépeitMolnár Balázs 15 éves kora óta foglalkozik a Dutrákkal.
Balatonszemesi Postamúzeum
A Hunyady család szemesi birtokán a 18. század utolsó negyedében a postai lóváltóállomás istállójaként emelt épület 1962 óta ad otthont a Postamúzeum kiállításainak, az idetelepített vasúti mozgóposta
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Kápolnás Vendégház
A Kápolnás Vendégház barátságos szállás, ideális hely a pihenni vágyók, családok, horgászok, vadászok, túrázók, kerékpárosok, természetjárók, természetfotósok részére. Remek kiindulópont a Gemenci erd
Esterházy Fogadó
Esterházy Fogadó a vértes szívében található Kőhányás pusztán. A Kéktúra útvonal egyik bélyegző pontja ahol szállással, étteremmel, nagy parkolóval, zárható kerékpár tárolóval és 5 állásos ló pihenőve
Premier Hotel Miskolc
A Premier Hotel Miskolc a Macropolis bevásárló- és irodaközpontban található, amely egy egész háztömböt foglal el a belvárosban, ahol nagy európai vállalatok irodái, üzletek, apartmanok találhatóak. A
Hotel Narád****
Fedezd fel a természet csodáit Magyarország legmagasabban fekvő, erdőkkel körülölelt wellness szállodájában! Itt, a festői környezetben minden évszakban felejthetetlen élményekben lesz részed, Téged é