Álmok Álmodói 20 kiállítás a Millenárison
Dátum: 2022-02-24 11:04:12
Írta: Szolovi Róbert
múzeumok / kiállítások / emlékhelyek

Mintegy hatszáz magyar tudós, felfedező és egyéb géniusz munkásságát és találmányait mutatja be interaktív módon, 6000 négyzetméteren, 1,5 kilométeres útvonalon az Álmok Álmodói 20 - Világraszóló magyarok, magyar találmányok című tudománytörténeti kiállítás keddtől a Millenárison.
Dankó Virág, a Millenáris ügyvezető igazgatója elmondta: 20 évvel ezelőtt a látogatók szembesülhettek azzal, hogy egy világraszóló nemzet tagjai. A mostani kiállítás is hasonló élményt kíván adni és hasonló üzenetet közvetít. Kiemelt cél annak bemutatása, hogy a magyarok nemcsak a múltban voltak sikeresek, hanem ma is bírnak ezekkel a tulajdonságokkal - szólt a kiállításról.
Dankó Virág a tárlat hétfői sajtóbemutatóján az MTI kérdésére elmondta, hogy a kiállítás 15 hónapnyi munka eredményeként jött létre, 3,2 milliárd forintos költségvetésből. Szentirmai-Zöld Máté, a Millenáris projektigazgatója, Gazdai István tudománytörténész, vezető kurátor és Csorba László történész, kurátor hozzátették: a mostani tárlat nem elsősorban személyek, hanem 6+1 tartalmi egység köré szerveződik, és természetesen az elmúlt két évtized magyar eredményeit is bemutatja. Mint kiemelték, minden korcsoporthoz szólni kívánnak, de a kiállítás tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a fiatalokra. A tárlaton nagy hangsúlyt kapnak az interaktív elemek: az óriási információmennyiség befogadását több mint 30 interakció, 150-nél több digitális és mintegy 6,5 órányi vetített tartalom segíti. A témák között szerepel a mobilitás: a látogatók találkozhatnak például egy 1915-ös Ford T-modellel vagy Besenyei Péter műrepülő világbajnok egyik repülőgépével, a közlekedéstörténet számos magyar újításával, és megelevenedik a magyar vasúttörténet is.
Az orvoslást és élettudományokat bemutató tér felidézi a nagy magyar orvosegyéniségeket, a járványok elleni küzdelem történetét egészen Karikó Katalin felfedezéséig, a látogatók pedig kipróbálhatják, hogyan tudnának elvégezni egy laparoszkópiás műtétet, de az emberi agy működését is számos játékon keresztül ismerhetik meg. A kiállítás felidézi az infokommunikáció, valamint az ipari és energiaszektor jelentős magyar fejlesztéseit az Eötvös-ingától az atomenergia hasznosítását segítő eredményekig. Az agrárium világába egy stilizált búzamezőn át vezet az út, közepén egy százéves gőztraktorral, a Tér tudománya című kiállítási egység pedig a matematika, a repülés és az űrtudomány kiemelkedő magyar hozzájárulásait idézi meg. A látogatók itt csaknem 360 fokos vetítésben élhetik át az űrkutatás vívmányait, majd VR szemüveg segítségével a Marson is tehetnek egy sétát. Az Álmok Álmodói 20 kiállítás a szervezők tervei szerint 2022. december 31-ig látogatható.
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat
Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont
A Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont az Év Háza 2023 pályázat online szavazásán az Év középülete kategóriában a közönségkedvenc díjat nyerte el
Hollósi Búvárbirodalom
Szabadulószoba + Interaktív Élménykiállítás
Egy hely neked, a családnak vagy csoportoknak
Cat Museum Budapest
Garantáltan lélekmelengető programban lehet részetek Budapest első macska múzeumában
Jurisics Vár
JURISICS VÁR – ÉLMÉNY VÁR
A kőszegi vár évszázadai - állandó kiállítás mellett, a földesúri asztalt és konyhát is bemutatjuk
High-Tech Sportok Bázisa
A Mátrafüred központjában található 4 ÉVSZAK High-Tech Sportok Bázisa aktív kikapcsolódást kínál az év minden napján párok, családok, cégek számára
Budapest Retro Élményközpont
EGY ÉLMÉNYDÚS, INTERAKTÍV IDŐUTAZÁSRA HÍVUNK A BUDAPEST RETRO ÉLMÉNYKÖZPONTBA!
Gyere el és…
Cinemaqua Film- és Naturpark
Látogatóink egyedülálló kombinációban találnak rendkívüli kikapcsolódási lehetőséget Kisvárdán
Piramis Fürdő és Üdülőpark Demjén
Minden egy helyen! Külön bejáratú fűthető apartmanjainkban úgy érezheti magát mintha otthon lenne
Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő
A harmincöt éves múltra visszatekintő Jonathermál Gyógy - és Élményfürdő, Kiskunmajsán, Bács-Kiskun megyében található
Kemenes Vulkánpark
A Kemenes Vulkán Park az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti
Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpont
A váróterembe érkezve megismerkedhetünk a Naprendszerünket alapvetően meghatározó törvényeivel, az űrutazás kezdeteivel, az első Holdra szálló legénységgel
Báthori Várkastély és Panoptikum
A Báthori-család a XIV
Sóstói Múzeumfalu
Magyarország második legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma a megye öt különböző tájegységének népi építészetét mutatja be
Orfűi Tájház és Kemencés Udvar
A Muskátli Vendéglő mellett lévő Kemencés Udvarban, az ország különböző tájegységeinek kemencéit és a kemencében való sütés-főzés eszközeit, edényeit láthatják
Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont
Az Egri Érseki Palota, Magyarország legnagyobb, jelenleg is működő főpapi rezidenciája