Indul a nagycenki Széchenyi-kastélyfejlesztés
Dátum: 2021-01-25 10:44:36
Írta: Szolovi Róbert
várak / kastélyok / kúriák
Lerakták pénteken a nagycenki Széchenyi-kastély több mint 2 milliárd 844 millió forintos, részben uniós támogatással részben hazai forrásból, 2022 őszéig megvalósuló, turisztikai célú fejlesztéseinek alapkövét.
A fejlesztések legfontosabb célja, hogy gróf Széchenyi István életét és munkásságát olyan méltó nemzeti emlékhely őrizze, amelynek a jelenleginél is nagyobb a kulturális és turisztikai vonzereje, a kor színvonalának megfelelően tudja bemutatni a továbbadni kívánt értékeket és szellemiséget.
A Széchenyi-életmű sokrétűsége lehetővé teszi egy gazdag tematikájú állandó kiállítás megrendezését, amely alapvetően két részre tagolódik majd a kastély két szárnyában, a látogatói igényeknek megfelelően felújítják a Pandúrházakat, újabb funkcióval bővülhet a Virágház, valamint megújulhat a kastélypark is - mondta.
A nagycenki Széchenyi-kastély jelenleg is az ország egyik leglátogatottabb kastélymúzeuma, ennek ellenére a kastély múltja kevéssé ismert.
Az Öregkastély Széchenyi legjelentősebb alkotásai mellett a család és a birtok, valamint a kastély történetét mutatja majd be, a Széchenyi-szárny pedig az otthonukat. A látogatók bepillantást nyerhetnek Széchenyi István dolgozószobájába, megismerhetik hajdan a kastélyba érkező vendégek fogadásának körülményeit és nem utolsó sorban Széchenyi István feleségének, Crescence grófnőnek a világát is.
Forrás: http://turizmusonline.hu
Szerkesztőségi ajánlat (12)
Szarvasi Arborétum (Pepi-kert)
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvasi Arborétum Szarvas határában, a Holt-Körös partján terül el 82 hektáron.Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt a
Történelmi Park
Ez a hely, ahol a Történelmi Park felépült, a város legrégebbi emlékeit őrzi. Itt állt a templomosok és johanniták rendháza az 1200-as években, itt volt a vár, ahol a törökök vívtak hol Zrínyi Miklós,
Magyar Gép és DUTRA Múzeum
DUTRA múzeum Balatonbogláron. A legtöbb gyönyörű DUTRA traktor Magyarországon, egy helyen!Molnár Balázs eredeti alkatrészekből újítja fel gépeitMolnár Balázs 15 éves kora óta foglalkozik a Dutrákkal.
Balatonszemesi Postamúzeum
A Hunyady család szemesi birtokán a 18. század utolsó negyedében a postai lóváltóállomás istállójaként emelt épület 1962 óta ad otthont a Postamúzeum kiállításainak, az idetelepített vasúti mozgóposta
Kiemelt szállás ajánlatok (12)
Kápolnás Vendégház
A Kápolnás Vendégház barátságos szállás, ideális hely a pihenni vágyók, családok, horgászok, vadászok, túrázók, kerékpárosok, természetjárók, természetfotósok részére. Remek kiindulópont a Gemenci erd
Esterházy Fogadó
Esterházy Fogadó a vértes szívében található Kőhányás pusztán. A Kéktúra útvonal egyik bélyegző pontja ahol szállással, étteremmel, nagy parkolóval, zárható kerékpár tárolóval és 5 állásos ló pihenőve
Premier Hotel Miskolc
A Premier Hotel Miskolc a Macropolis bevásárló- és irodaközpontban található, amely egy egész háztömböt foglal el a belvárosban, ahol nagy európai vállalatok irodái, üzletek, apartmanok találhatóak. A
Hotel Narád****
Fedezd fel a természet csodáit Magyarország legmagasabban fekvő, erdőkkel körülölelt wellness szállodájában! Itt, a festői környezetben minden évszakban felejthetetlen élményekben lesz részed, Téged é