Összes látnivaló

Belső tó
Berekfürdő
A Bereki Horgászegyesület egész évben várja a horgászni, pihenni vágyó vendégeket. Az egyesület az ún. Belső tavon amely 7.4 ha és a Külső-víztározón, ami 14 ha gazdálkodik. Mindkét tavat a fürdő t
Belső-tó
Tihany
A Balaton hullámaitól egy karnyújtásnyira, vulkáni tevékenység eredményeként alakult ki Tihany területén a Belső-tó néven ismert tengerszem. Sokan nem is tudnak a létezéséről, pedig ha a levendulailla
Belvárosi Fazekasház
Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely és környéke, az egykori végtelen határú, mezőváros nemcsak a múltban, de a jelenben is nevezetes népművészeti hagyományairól. A XIX. sz. végén az alföldi fazekasság fellegvárában Hódm
Belvárosi katolikus templom
Hódmezővásárhely
A kálvinista többségű városban a 18. századig kevés volt a katolikusok száma. A török hódoltság utáni évtizedekben több vályogtemplomot is emeltek, ezek azonban elpusztultak. Szilárd téglatemplomuk 17
Belvárosi Múzeum
Hévíz
A világon egyedüli – Balneológiai és helytörténeti tárlat! Hévízen nemcsak testben, hanem szellemben is felfrissülhet. Egy kellemes délutáni séta során érdemes megtekinteni a Hévíz Muzeális Gyűjte
Belvárosi Szentháromság templom
Szolnok
Bezdiczky Ignác sótiszt 1718-ban költözött a városba, és a mai helyen egy szentélyszerű kápolnát építtetett a ferences barátok részére, úgy, hogy az később, bővíthető legyen. Az 1718-ban elkészült sze
Bélyeges Téglakiállítás
Gölle
A bélyeges tégla-gyűjtők szenvedélyének, összefogásának és jólelkű adományainak köszönhetően jöhetett létre e nívós gyűjtemény, melynek nagy örömmel biztosított helyet községünk önkormányzata. Tele
Bélyegmúzeum
Budapest
A Bélyegmúzeum 1930-ban alakult meg, 1939-ben költözött jelenlegi helyére, az Erzsébetvárosban akkor elkészült Rimanóczy Gyula tervezte postaépületbe. A gyűjtemény a mai napig is folyamatosan gyarap
Bemutató Majorság és Látogatóközpont
Sarród
A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, Sarród település szomszédságban található Lászlómajor, az Esterházyak egykori gazdasági központja. A mintegy 150 éve kialakított majorság 2012 nyara óta, megújult funkc