Összes látnivaló
Találatok (10389)
Dr. Fábián Ferenc Tájház
Rábapatona
A tájháznak helyet adó ingatlant a község 1933-ban vásárolta meg orvosi rendelő kialakítása céljából. 1939-ben ebben az épületben kezdte meg működését Dr. Fábián Ferenc, a falu első helyben lakó közsé
Dr. Fejérpataky László emlékszoba
Iváncsa
EU fejlesztés keretében megújult a A Dr. Fejérpataky László Általános és Művészeti Alapiskola Iváncsán.
1997 óta Dr. Fejérpataky László nevét viseli az iváncsai általános iskola. 2004-ben emlékszob
dr. Hidasi László szobor
Gádoros
Dr. Hidasi László községi orvosról elnevezett téren áll a róla mintázott mellszobor. A posztamens felirata:
„Szeretett orvosunk dr. Hidasi László (1893-1978) 42 éven át 1962-ig fáradhatatlanul szolgá
Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény
Solymár
A solymári helytörténeti gyűjteményt 1972-ben, a solymári Helytörténeti Társaság kezdeményezésére a Pilisvölgye Mgtsz. és a községi tanács alapította. A termelőszövetkezet adományozta a gyűjtemény épü
Dr. Moll Károly Orvostörténeti Emlékszoba
Hévíz
Moll Károly (Simaság, 1889.09.07 – Hévíz, 1982.09.19.) orvos, Hévíz díszpolgára.
Simaságon született. Orvosi diplomáját 1913 -ban szerezte meg Budapesten, majd a világháború után, 1920 -tól Hévízen d
Dr. Moll Károly szobor
Hévíz
Hévíz lakosai tiszteletük jeléül szobrot emeltek a súlyfürdő feltalálójának.
Marton László alkotása, mely 2003-ban készült el. Dr. Moll Károly 1920-tól fogva Hévízen dolgozott orvosként, nevéhez fű
Dr. Pávai Vajna Ferenc mellszobra
Hajdúszoboszló
A Gyógyfürdő termál- bejáratával szemben lévő Szent István Parkban található meg Dr. Pávai Vájna Ferenc geológus bronzból készült mellszobra, Somogyi Árpád szobrászművész alkotása.
A megbízó Hajdús
Dr. Soproni Sándor Római Kori Kőtár
Bölcske
Bölcskén is kerültek elő római leletek. Már a XIX. században is bontottak ki római sírokat, sajnos nem régészeti módszerekkel. A Nemzeti Múzeum egyik szép domborművének, amelyik egy tányéron disznófej
Dr. Szalai Miklós Gyógynövényeskert és Bemutatóközpont
Halimba
Halimbán élt és dolgozott dr. Szalai Miklós plébános úr, csaknem fél évszázadon át. Figyelmét a gyógynövények tanulmányozásának szentelte hatalmas gyógynövényes tudásra tett szert.
Teakeverékei, am
