Összes látnivaló

Világháborús emlékmű
Merenye
Merenye 1781-ben épült református temploma a főutca nyugati oldalán áll. Falán tábla hirdeti, hogy utoljára 1985-ben tatarozták. A templom és a lelkészlak közötti kertben áll a világháborús emlékmű
Világháborús emlékmű
Mindszentgodisa
1977-ben Felsőmindszent és Godisa egyesítve lett, ehhez 1979-ben hozzácsatolták Gyümölcsényt is, és így jött létre a három korábbi faluból a mai Mindszentgodisa község. A világháborús emlékmű a val
Világháborús emlékmű
Molvány
Molvány főutcájának keleti oldalán áll a református templom. 1828-ban épült késő barokk, klasszicista stílusban. Bejárata felett 1863-as évszám van, amely a templomtorony építésének idejét jelzi. Errő
Világháborús emlékmű
Nagybajom
A II. világháború idején a Dunántúli hadmozdulatok révén súlyos emberáldozatot követelő csaták helyszíneként tartják számon ma is, itt húzódott a német frontvonal.
Világháborús emlékmű
Nagycsány
A település lakói emlékművet emeltek a világháborús elesetteknek.
Világháborús emlékmű
Nagydobsza
Nagydobsza református temploma a főutca keleti oldalán van. 1808-ban épült, késő barokk stílusban, így műemlék. A templomtól jobbra áll a világháborús emlékmű. A templomkertben van, de csak pár mét
Világháborús emlékmű
Nagyhajmás
Az evangélikus templomot körülvevő parkban egy partoldalba simuló emlékmű áll, mely a II. világháborúban elhunyt hajmásiaknak állít méltó emléket.
Világháborús emlékmű
Nagykozár
Nagykozár temetője a település északkeleti részén, a Bogádra vezető út mentén van. A temető déli szélén található az I. és II. világháborús emlékmű. 50 méterre van beljebb a temető telekhatárától, de
Világháborús emlékmű
Nagypeterd
A református templom mellett, a Kossuth Lajos utca elején található a H1-es védettséggel rendelkező Világháborús emlékmű.