Nyugat-Dunántúl régió látnivalói
Nyugat-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (1842)
Kőkereszt
Külsősárd
A település központjában álló nevezetességei közé tartozik egy kőkereszt is, mely az út mentén található.
Kőkereszt
Bősárkány
Kőkereszt (műemlék jellegű), talapzatán az égre néző Mária szobra áll, 1802-ben készült klasszicista alkotás és artézi kút.
Kőkereszt
Kisbodak
A falu központjában, a parkban áll az a kőkereszt, amit Khuen Mária grófné állíttatott 1817-ben. A hagyomány szerint eredetileg templomot akart építtetni a falunak, de erről a lakosság lebeszélte: att
Kőkíp
Darnózseli
1809-ben Napóleon újabb támadást indított a Habsburg-ház ellen, és kiáltványban kérte a magyar nemességet, hogy álljon mellé. A magyar rendek sérelmeik dacára kitartottak a Habsburgok mellett, és Győr
Kollarics-ház
Bucsuszentlászló
XVII. sz. végén, vélhetőleg 1683-ban épült, műemlék jellegű épület. Eredetileg útszéli fogadó volt, lehetett lovat váltani, étkezni, megszállni. Az úgynevezett népi barokk jellegzetes épülete, a ház
Kollátszegi kavicsbányatavak
Murakeresztúr
Régi kavicskitermelés során keletkezett tavak, szinte közvetleül a Mura szomszédságában, az államhatár közelében.
Érdemes körbejárni a tavakat, esetleg az ott horgászóktól kérdezősködni. Az ember e
Kolorádó-bogár szobor
Hédervár
Évtizedekkel ezelőtt, 1947-ben a hédervári emberek figyeltek fel egy addig még nem látott bogárra, mely a burgonya leveleit károsította. A községi elöljáróság hívta fel a szakemberek figyelmét a felfe
Kolostorépület
Szentgotthárd
A Szentgotthárdra érkező ciszterek először lakhelyük, a kolostor építésébe kezdtek 1740-ben. A terveket szintén Franz Anton Pilgram készítette. Először a déli szárny megépítéséhez fogtak hozzá, amelyb
Kömpe szeme kilátó
Szalafő
A Baranya megyei művész, Milkovics Jenő keze munkáját dicséri az alkotás. A fafaragónak nem ez az első megbízása Szalafőn, életfát, temetőkaput, kültéri műtárgyakat, szobrokat készített a falu számára
