Észak-Alföld régió látnivalói
Észak-Alföld területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.
Találatok (883)
Római katolikus templom
Fülöp
Az első templom 1949-50-ben épült, a jelenlegi 1981-82-ben.
Tervezője és az építkezés vezetője Vaskó Pál építészmérnők, az Egri Érseki Egyházmegye építési szaktanácsadója volt.
A munkálatokat Ny
Római katolikus templom
Gemzse
A település lakosságának kisebbik hányada tartozik a gyülekezetbe. Önálló plébániával nem rendelkezik a község. Hat település szolgálatát látja el a lelkész.
A templom 1824-ben épült, téglafalú, eg
Romai katolikus templom
Görbeháza
A templom építése is már elég korán megkezdődött. 1929-ben iskolakápolna létesült, azzal a szándékkal, hogy azt majd önálló templommá fejlesztik. Ám a nehéz gazdasági körülmények miatt ez egy jó évtiz
Római katolikus templom
Tiszabercel
Tiszabercel későközépkorban épült temploma a XVII. században a reformátusok tulajdonába került. A XVIII. században nem is volt a településen katolikus templom.
A század végén Olasz Lajos berceli k
Római katolikus templom
Tiszaföldvár
Az 1894-ben épített kéttornyú, színes téglás templom a neoromán-neogótikus stílus jegyében született.
A templom szentélyében Szűz Máriát, a sekrestyében pedig Keresztelő Szent Jánost ábrázoló ablak
Római katolikus templom
Tiszaszalka
Az I. világháború után a falu ura Horthy Gyula főispán és felesége Bay Ida volt. A mai Művelődési Ház épületében volt az udvarházuk. A családfő korai tragikus halála után 1925-ben a Sziciális Misszió
Római katolikus templom
Tiszavasvári
Egyhajós, hosszházas, poligonális szentélyzáródással, egy homlokzati toronnyal ellátott nyeregtetős épület. Bejárata a hosszház nyugati oldala elé épített torony alatt nyílik. Magas orommezővel díszít
Római katolikus templom
Tószeg
Az egykori katolikus templomot az 1715. évi Canonica Visitatio szerint a reformátusok elfoglalták, és ezért az odatelepedett katolikusok ideiglenes templomot készítettek maguknak, melyben eleinte a sz
Római katolikus templom
Újiráz
A katolikus templomot Bunyitai Vince építtette 1912-ben.
Stílusa: neoromán. Orgonája 1913-ben készült.
