Dél-Dunántúl látnivalói, nevezetességei egy helyen.

Dél-Dunántúl régió látnivalói

Dél-Dunántúl területén található turisztikai nevezetességek bemutatása. Kirándulási ötletek arra vonatkozólag, hogy miket érdemes megnézni, ha a régió látnivalóit szeretnénk felfedezni.

Szent Kereszt kápolna
Újireg
A falu látnivalói közé tartozik az a modern vonalú római katolikus templom, amely az itt élők erőfeszítésével, az elszármazottak segítségével és Mayer Mihály megyés püspök úr jóvoltából épült 1993-ban
Szent Kereszt Római Katolikus templom
Nagyatád
A város nevezetes műemléke, legrégebbi épületegyüttese a Széchenyi téren álló, klasszicista stílussal keveredő barokk ferences templom, amely 1761-ben épült fel. A homlokzati tornyos templom belseje k
Szent Kereszt templom
Hőgyész
A templom a Szent Kereszt tiszteletére épült, amint azt a Szent Kereszt felmagasztalását ábrázoló oltárkép is mutatja. Ezt a titulust használták a török időket átvészelt középkori templomban is azok a
Szent László szobor
Szentlászló
Az Árpád-korban fejedelmi szolgáltató népek, kanászok laktak ezen a területen, amelyet I. László a pannonhalmi bencés apátságnak adományozott. Az adományozó szent király tiszteletére nevezték el Szent
Szent László templom
Somogyapáti
A falu központjában áll a Szent László nevét viselő római katolikus templom. Barokk stílusú; szentélyét 1777-ben, hajóját a 19., míg tornyát a 20. században építették. Karzatán orgona foglal helyet.
Szent László-templom
Segesd
A ferencesek a 13. század végén települtek Segesdre, ahol Szűz Mária tiszteletére emeltek templomot, amelyet 1295-ben szentelt fel a veszprémi püspök.1555-ben a török had közeledésének hírére elmenekü
Szent László-templom
Szalánta
A domb nyugati lejtőjén, súlyponti helyen mintegy leszúrásként, a környező, tágabb táj meghatározó elemeként is emelkedik az égre a templom karcsú tornya, amely körül egy kisebb zöldfelületi tömb is v
Szent László-templom
Szenta
A római katolikus templom 1873-ban épült, védőszentje Szent László. Szentmisét szombaton este, illetve vasárnap délelőtt tartanak. A templomhoz vezető úton található az az emlékmű, melyet a világhá
Szent László-templom
Szűr
A templom 1810-ben épült. László napján a templom védőszentjének tiszteletére és november első vasárnapján a betakarítás végét ünnepelve is búcsút tartanak a faluban.