templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Harangláb
Lendvajakabfa
A településkép meghatározó eleme a harangtoronnyal egybeépített volt iskolaépület, mely jelenleg a falu egyetlen intézményi funkció ellátó épületeként működik.
Harangláb
Magyarföld
A falu eredeti harangját az első világháború során elvitték, további sorsa ismeretlen, valószínűleg beolvasztották. A jelenleg meglévő harangot a magyarföldiek a harmincas évek tájékán vásárolták, a v
Harangláb
Magyarnádalja
A fából készült harangláb a kötőgerendájában található évszám alapján 1821-ben épült, fazsindely fedéssel, a közeli községbeli faharanglábakhoz viszonyítva erősebb és igényesebb kivitelben. A haranglá
Harangláb
Magyarszombatfa
A település egyik nevezetessége a Fő út mellett álló, téglából épült harangtornyot.
Harangláb
Répceszemere
Az evangélikusok Fő utcán álló haranglába 1803-ban épült és a a kiszélesedő utca keleti oldalán, a házak homlokzata előtt található.
Harangláb
Sénye
A település lakossága 1912-ben emléktáblát állított az I. világháborúban elesettek számára, mely a harangláb részét képezi.
Harangláb
Szentpéterfölde
A település központjában áll a klasszicista hatású, XIX. sz.elején épült kétoszlopos, talpgerendákon nyugvó és deszkaborítással fedett zártszoknyás katolikus harangláb. Érdekessége a bádoggal fedett h
Harangláb
Szilvágy
A település egyik legfontosabb látnivalója a római katolikus fa harangláb és az előtte lévő díszes nagy fakereszt pléh korpusszal és díszítéssel. A XIX. század első felében épült római-katolikus haran
Harangláb
Nemesmedves
A talapzaton álló világháborús szovjet T34-es tank, mellett Magyarország 19 megyéjét szimbolizáló kopjafák vannak felállítva, melyeket a megyék ajánlottak fel, és a Velemi Fafaragó Alkotótábor művésze