templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók
Találatok (3095)
Szentgyörgyhegyi Tre Fontane-kápolna
Zalatárnok
A Zalatárnok határában található tárnoki hegyi (pusztaszentgyörgyi) szőlőtermést sokszor egészen vagy részben tönkretette a fagy és a jégeső. Ezért a hívő szőlőbirtokosok mindig is arra vágytak, hogy
Szentháromság és Nagyboldogasszony templom
Vasegerszeg
A település nevezetességei közé tartozik az 173-ban épült barokk stílusú, római katolikus temploma, melynek titulusa Szentháromság és Nagyboldogasszony.
A műemlék jellegű templom szép korabeli bere
Szentháromság kápolna
Borsfa
Borsfa első temploma, 1896. május 31.-én szentelték fel. Egykor itt tartották a falu istentiszteleteit, mindkét falurészből, sőt még Kistolmácsról is ide jártak az emberek.
A kápolna azonban hamar
Szentháromság plébánia
Hövej
Az egyhajós barokk épületet feltehetően a csornai premontrei prépostság építtette 1735 körül.
Középrizalitos, törtvonalú homlokzatának oromzata fölött kősisakban végződő, dísztelen torony emelkedik
Szentháromság Római katolikus templom
Kajárpéc
Kajár első okleveles említése 1037-ből való, a bakonybéli apátság nem hiteles alapítólevele szerint Szent István király ekkor adta a falut a bakonybéli apátságnak. Országos műemléki – az Országos Műem
Szentháromság Római Katolikus Templom
Kunhegyes
Kunhegyesen már 1820-ban róm. kat. plébániát, alapítottak a mai Dózsa György utcában. Ekkor még elenyésző volt. a katolikusok száma a községben (kb. 30 fő). Az első plébános 1820-1850-ig Jenes Ambrus
Szentháromság szobor
Keszthely
A Fő tér nyugati részén található a barokk stílusú Szentháromság-szobor, melyet Festetics Pál állíttatta 1770-ben. Fonadékos rácsozatú szép kőkerítése már a múlt században elpusztult. Háromszögletű, v
Szentháromság temetőkápolna
Szentkozmadombja
Az írott források szerint Szent Kozma és Szent Domján (Damián) orvos-ikerpárról kapta eredeti nevét, ez változott Szentkozmadombja elnevezésre.
A falu világhírű szülötte Gerencsér Ferenc cimbalomművé
Szentháromság templom
Vindornyalak
A templom késő barokk stílusban, egy régi árpád-kori templom maradványaira épült, a Hertelendy család kúriájával egy időben. Méretéből jól kitűnik, hogy sokan laktak az akkori település vonzáskörében,
