templomok / kápolnák / haranglábak Magyarországon

templomok / kápolnák / haranglábak jellegű látnivalók

Szent László-templom
Furta
A római katolikus templomot Fáy Ferenc és Kende László kisprépostok 1782 és 1786 között építették. Határát a XIX. század derekán 15000 holdnak mondották, amelyből úrbéri szántóföld 1248, majorsági szá
Szent Lélek Monostor romjai
Uzsa
Az Uzsai család tagjai között feltételezhetjük a kolostor alapítóit, első kegyurait. A kolostor okleveles említését az 1333-as pápai tizedjegyzékből ismerjük, tehát az alapítás ez előtt történhetett.
Szent Lőrinc kápolna
Börzönce
Börzönce már a bronzkortól lakott település volt. A történelem viharaiban először hivatalosan a tizenharmadik században említik nevét, majd sok átalakuláson át kapja meg véglegesen annak mai formáját,
Szent Lőrinc Plébániatemplom
Pásztó
A Szent Lőrinc plébániatemplom a Múzeum tér északi oldalán áll, hangsúlyos nyugati tornya meghatározza a város sziluettjét. Helyén már a 12. században kisméretű templom állt, melyet a 13. században me
Szent Lőrinc plébániatemplom
Nagylózs
A XV.-XVI. Sz. fordulóján épült sokszögzáródású szentélye és alaprajzi elrendezése is középkori eredetre utal. 1713-ban barokk módra épült át. Az 1769-ben pusztító tűzvész után, 1788-ban újjáépült
Szent Lőrinc templom
Kunsziget
Kunsziget első templomát Szécsényi Lőrinc építtette az 1670-es évek környékén. Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelte fel a tempomot az építtető fia, Szécsényi Pál győri nagyprépost 1677 körül. A
Szent Lőrinc templom
Hegymagas
A település központjában áll az eredetileg barokk stílusban épült Római katolikus templom. Az egykori Szent Kereszt kápolna a török idők alatt teljesen megsemmisült. A romokból 1755-ben a Lengyel csal
Szent Lőrinc templom
Kálócfa
1734-ben, a faluban élő Szente Mihály templomot építtetett. A templomot Szt. Lőrinc tiszteletére szentelték. A templom zsindellyel volt fedve, befogadóképessége 200 személy volt. A szentély alatt volt
Szent Lőrinc templom
Sitke
A középkori település Szent Lőrinc tiszteletére épült templomáról az 1418., 1426. és az 1523. évi oklevelek szólnak. Tudjuk, hogy a régi templomot 1636-ban megnagyobbították. Az 1698. évi egyházlátoga