emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

I. világháborús emlékmű
Fertőszentmiklós
Az I. és a II. világháborúban a község lakói között is volt hősi halált szenvedett. Az elsőben 138 férfi vesztette életét, míg a másodikban 102 fő, de ebben nem szerepel az elhurcolt és ott legyilko
I. világháborús emlékmű
Nagysimonyi
Községünk méltó módon tiszteleg az első világháború Nagysimonyi áldozatai előtt. A Nagy Háború százéves évfordulója kapcsán nyílott pályázati lehetőség önkormányzatok számára, hogy korabeli emlékm
I. világháborús emlékmű
Gyékényes
A falu központi parkjában találhatók az első és a második világháború gyékényesi áldozatainak emléket állító szobrok. Az első világháborúnak 91 hősi halottja volt, s 1929-ben emelték a katonát ábrázol
I. világháborús emlékmű
Sásd
A kápolna előtti Hősök kertjében több emlékmű is áll, leghangsúlyosabb a helye az I. világháború hősi halottait megörökítő bronzszobornak. Az emlékmű Cser Károly szobrászművész alkotása.
I. világháborús emlékmű
Szeged
A szőregi temetőben található I. világháborús emlékművet Szolcsányi Gyula 1940-ben készítette, mely emléket állít hősi halottainknak.Felirata: „A Hazáért. 1914-1918. A világháborúban elesett szőregi h
I. világháborús emlékmű
Szentistván
Az első világháború áldozatainak emlékműve 1934-ben készült el. A kőoszlopot turulmadár alak díszítette. Az 50-es években a turulmadár eltűnt az emlékműről. 1990. március 15-e tiszteletére készítte
I. világháborús emlékmű
Tiszaroff
Az emlékművet 1923. augusztus 22-én avatták fel. Az alkotás Farkas Gusztáv kőfaragó munkája. Anyaga szomolyai terméskő. Magassága 5,4 m. Alul lépcsőzetes kiképzésű, rajta obeliszk, tetején turulmadár
I. világháborús emlékmű
Lébény
Az első világháború éveiben behívott mintegy 600 frontszolgálatos katona közül 173 soha nem tért haza, életüket vesztették Galíciában, a szerb, a román fronton és a doberdo-piavei csatatereken. A k
I. világháborús emlékmű
Szigetvár
A háborúban elesett 125 szigetvári hős tiszteletére készült emlékmű a Zrínyi tér kegyeleti parkjában található. Az emlékművet 1923-ban avatták fel, Hikisch Jenő készítette.