emlékművek / szobrok Magyarországon

emlékművek / szobrok jellegű látnivalók

Világháborús emlékmű
Zalamerenye
Zalamerenye központjában emlékművet állítottak az I. világháború áldozatainak emlékére. 1945 után a II. világháború áldozatainak neveit tartalmazó táblát is elhelyeztek rajta.A posztamensen Szűz Mária
Világháborús emlékmű
Iszkaszentgyörgy
A település nevezetessége a Világháborús emlékmű, mely a szépen gondozott főtéren található.
Világháborús emlékmű
Moha
1945. március 6-án megindult a második világháború utolsó német támadása, legnagyobb erőkkel éppen Fejér megye területén. A szemben álló felek gigászi küzdelme közel négy hónapon át tartott, és ennek
Világháborús emlékmű
Nádasdladány
A településen kirándulva érdemes megtekinteni ezt az érdekes alkotást.
Világháborús emlékmű
Bak
A szobor az I. világháborúban elhunyt helyi katonák emlékére készült. Neveiket rávésték az emlékműre. A település fő terén, a Faluház előtt található. Készült 1923-ban. Az emlékmű tetején babérkosz
Világháborús emlékmű
Bakonypéterd
Az I. világháborús emlékmű 2018-ban mintegy félmillió forintból szépült meg. A felújítás gondolata régi téma, a kellő összeget pályázaton nyerte az önkormányzat.
Világháborús emlékmű
Bozzai
Az I. világháborúba már 80 hadköteles vonult be. 15-en hősi halált haltak. Három hadiözvegy és 5 hadiárva sírt utánuk.
Világháborús emlékmű
Csörötnek
Az 1944. november 1-i bombázás tizenhárom ártatlan áldozatának emlékére állított emlékmű a település központjában a lebontott apátsági kocsma helyén kialakított körforgalom melletti zöldövezetben áll.
Világháborús emlékmű
Tarnaszentmária
A világháborús emlékmű oszlopán az 1914-18 évszám alatt az 1941-45 évszám is szerepel. Az oszlop anyaga minden bizonnyal helyi kő. Annak ellenére, hogy Tarnaszentmária Sirok után az egyik legjelen