egyéb látnivalók Magyarországon

egyéb látnivalók jellegű látnivalók

Kollarics-ház
Bucsuszentlászló
XVII. sz. végén, vélhetőleg 1683-ban épült, műemlék jellegű épület. Eredetileg útszéli fogadó volt, lehetett lovat váltani, étkezni, megszállni. Az úgynevezett népi barokk jellegzetes épülete, a ház
Kölyök Fészek Erdei Iskola
Alsómocsolád
Alsómocsolád a Hét Patak Gyöngye Natúrpark szívében, Baranya megye északi csücskében, erdők és tavak ölelésében fekszik. A kitűnő természeti adottságokkal rendelkező kistelepülés, – az élővilág sokszí
Komlóssy-féle szélmalom
Kunhegyes
A térség egyik utolsó szélmalma 1859-ben épült, majd 1970-ben került az Országos Műemlékvédelmi Főfelügyelőséghez. Az épületet 1973-ban el akarták bontani és Szentendrére szállítani, hogy ott eredeti
Komlószárító
Mezőhegyes
Az épület pontos építéstörténete nem ismert. Eddigi ismereteink szerint 1928-ban átépítették.
Kondor-tó
Kerekegyháza
A Kondor-tó egy része Kerekegyháza külterületén Kunpusztán található.A térség legnagyobb szikes tava 1983-ban száradt ki, majd 1999-ben átmenetileg ismét vizes élőhellyé alakult.
Kont fa
Hédervár
A kastélytól mintegy 300 méterre található a Héderváry Kont István emlékét őrző szürke nyárfa. Az emlékhelyhez vezető gyalogút a patak mellett halad el, szép fehér nyírfák szegélyezik. Héderváry (K
Kopaszi-gát
Budapest
A Kopaszi gát által határolt, Lágymányosi öblöt körülvevő, egyedülálló természeti adottságú, igényesen kialakított, Újbuda első, magántőke bevonásával létrehozott és a nagyközönség számára megnyitott
Kopjafa
Beleg
Török Gyula segesdi fafaragó készítette azt a kopjafát, melyet 2001. május 26-án avattak fel a település millenniumi ünnepségén az óvoda épülete előtt található parkban. A falu lakossága korábban i
Kopjafás temető
Égerszög
A temetők stílusa természetesen szorosan kapcsolódik a közösség vallásához, így a református környéken elterjedtek a fából készült sírjelek. Égerszögön is szép kopjafás temetőt találunk. A „holt fa