Zsadány látnivalói

Református templom

Cím Zsadány Béke út 100. 46.922126 N, 21.486364 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Zsadánynak a szabad vallásgyakorlatot 1647-ben adták meg, majd a katolikusi egyházi szentszék a zsadányi református egyházat a katolikus egyházból végleg kirekesztette.1698-99- ben a meglévő kistemplomot a hívők kibővítették, de toronyt nem építettek a templomhoz.

1794-99-ig építették meg a jelenleg is álló tornyos templomot. 1818-ban elkészült az első toronyóra. 1842-ben a templomot villámcsapás érte és a szarufák, valamint az összekötő kötőgerendák megégtek. 1862-63-ban a tornyot újjá kellett építeni és a harangokat is ki kellett cserélni.

1884-ben nagyobb felújításra került sor. A belső berendezés és a padok megújítására 1889-ben került sor. 1907-ben a torony és az egész templom megújult. 1931-ben a templom egy része fehér meszelést kapott. 1955-56-ban a gyulai Schneider Ferenc építőmesternek kellett kijavítani a vihar által megtépázott bádogtetőt. 1958-ban a torony, a toronytető faszerkezetének és bádogozásának szerkezete újult meg. Ekkor a tornyot is lefestették fehérre. A templom orgonáját 1924-ben Fittler Sándor készítette és 1960-ban újították meg.

A település főutcáján álló, 1794 és 1799 között későbarokk-kora klasszicista stílusban emelt, egyhajós, félkörívű záródású templom nyugati homlokzata elé harangtorony csatlakozik. Homlokzatát szegmensívű nyílások, kettős lizénák és tükrös felületek tagolják. Belsejében egységes, klasszicista stílusú berendezés található: karzat orgonával, hangvetős szószék, mózesszék és balusztrádos úrasztala.
Református templom, Zsadány