Zalavár látnivalói

Zalavári Történelmi Emlékpark

Cím Zalavár Vársziget 46.660391 N, 17.138275 E
Kapcsolat Web: www.zalavarpark.hu
Az 1990-es évek közepén a Vársziget nagy részét erdő és bozót borította, amelyben csak az itt folyó ásatások vágtak hosszabb-rövidebb időre tisztásokat. Az 1938-ban Zala megyének Szent István tiszteletére emelt emlékművét a gazdátlanság és a vandálok tönkretették.

A hely rendbetételét tulajdonképpen két egymástól független szándék indította el. Az egyik, hogy a Balaton vízminőségének javítása érdekében 1980-85 között létrejött a sziget szomszédságában a Kis-Balaton tározók első üteme, a másik, hogy Bulgária jelezte, hogy a Cirill és Metód apostolok egykori működésének helyére emlékművet szeretnének állítani (1985). Ekkor döntött úgy Zala megye vezetése, hogy az emlékhelyet rendbe teszi, újjáépíti az 1938-as Szent István emlékművet is.

A magyar honfoglalás 1100. évfordulója (1996) kapcsolódott egybe a későbbiekben a hely továbbépítésével, többek között a XI. századi templom alapfalaira építendő Szent István kápolna rekonstrukciójával. Közben, nem egészen a kialakított koncepció mentén az országos vízügyi szervek is úgy vélték, hogy a kialakuló új természetvédelmi egység bemutatóházát erre az exponált helyre szeretnék felépíteni, mely végül is különböző szempontok egyeztetése után megvalósult. (Kis-Balaton Ház)

2001-ben befejeződött az első ütem a Hadrianus mártír templom romjainak bemutatásával és a térség parkosításával. 2009-ben, a megye Szent István-i alapításának 1000. évfordulóján döntött úgy a megye vezetése, hogy a legméltóbb helyen, a megye első központjában a millenniumnak méltó emléket állít.
Zalavári Történelmi Emlékpark, Zalavár