Zalavár látnivalói

Cirill és Metód-emlékmű

Cím Zalavár Történelmi Emlékpark 46.661555 N, 17.137618 E
Kapcsolat Web: www.zalavarpark.hu
A Kis-Balaton Ház és a Millenniumi Emlékmű határolta térségben az országút felől állnak a Nemzetek Emlékművei. Ezek az emlékművek dokumentálják, hogy milyen fontos szerepet játszott ez a hely az európai történelemben a magyar honfoglalást megelőző évszázadban.

A római birodalom bukását követően a nyugati kereszténység kiszorult a Kárpát-medencéből, hogy azután az avar birodalom felbomlása után visszatérjen a pannon térségbe. A keleti frank birodalom salzburgi érsekségének papjai érkeztek ide Priwinával, hogy templomokat emeljenek és megtérítsék az itt élőket. Az avarokkal együtt betelepült szlávok mellett az új hatalom is nagyszámú szláv alattvalót telepített a Zala folyó vidékére, így a latinnál könnyebben tudott gyökeret ereszteni a szláv nyelvű liturgia, mely Cirillel és Metóddal érkezett ide. A két apostol – akit a szláv nemzetek saját egyházuk, saját írásuk megteremtőjeként tartanak számon – itteni működésének dokumentumai közismertek, sőt ez az egyetlen hely itt a Kárpátok karéjában, ahol működésük egyértelműen helyhez köthető.

A szentek tisztelete származásuk okán talán Bulgáriában a legnagyobb, tehát nem véletlen, hogy ez az ország emelte az első emlékművet ezen a helyen 1985-ben. Az oszlop két oldalán álló szentek bronz szobrai Janzer Frigyes szobrászművész alkotásai.
Cirill és Metód-emlékmű, Zalavár