Vonyarcvashegy látnivalói

40 halász emlékhely

Cím Vonyarcvashegy Szent Mihály-domb 46.752469 N, 17.333282 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A 40 halász emlékhelynél minden évben elhelyezik az emlékezés koszorúját az egykor élt balatoni halászok a tiszteletére. A vashegyi emberek a múlt század közepéig a Szent Mihály-domb oldalában levő temetőbe temetkeztek, mely mellett egy halottasház is állt. Az idők folyamán a temető elhagyatottá, a halottas ház omlataggá vált.

A múlt század kilencvenes éveinek elején Vonyarcvashegy Önkormányzata elhatározta, hogy a korábban mellőzött Szent Mihály-dombot településünk turisztikai kínálatába bevonja. Tatarozták a Szent Mihály-kápolnát, a dombra járás megkönnyítésére aszfaltos utat építettek a domb oldalába, a halottasházat pedig felújították Szerdahelyi Károly építész tervei alapján. Mivel a kápolna létrejöttéhez egy halászlegenda kapcsolódik, így a megújult halottasházban Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész által készített kerámia domborművet helyezték el, mely a halászlegendát ábrázolja.

Az építkezés befejeztével az önkormányzat célul tűzte ki a domb turisztikai életének elindítását. Ezért a Művelődési Ház és Könyvtár kezdeményezésére, annak szervezésében 1994-ben elindította a 40 halász emléknap- a balatoni halászok napja rendezvénysorozatot, melyet minden év augusztus elején tartanak meg a balatoni halászság közreműködésével. Ez a programsorozat adta a a legenda alapján a 40 halász emlékhely elnevezést az egykori halottasháznak, melynél minden évben elhelyezik az emlékezés koszorúját az egykor élt balatoni halászok a tiszteletére.
40 halász emlékhely, Vonyarcvashegy 40 halász emlékhely, Vonyarcvashegy 40 halász emlékhely, Vonyarcvashegy