Visegrád látnivalói

Zsitvay-kilátó

Cím Visegrád Feketehegy u. 47.795645 N, 18.992200 E
Útvonaltervezés
térkép
Kapcsolat Telefon: 26/397-099 Web: www.parkerdo.hu Email küldése
A Zsitvay-kilátót 1933-ban építették a 378 méter magas Nagyvillám tetejére, majd 2005-ben műemlékké is nyilvánították. Nevét Zsitvay Tiborról kapta, aki a múlt század egyik közismert személyisége, egyebek mellett igazságügyi miniszter, a Nemzetgyűlés és a Magyar Turista Szövetség elnöke volt. A kilátó és a Nagyvillám térsége a kiránduló- és turistaélet egyik fontos központja, tiszta időben a fővárost és 100 kilométeres környezetét is belátni, a Mátrától a Pilisen keresztül egészen és Zsámbéki-medencéig, sőt a Dunakanyar akár felhős időben is szabad szemmel látható. A jól azonosítható látnivalók irányát a kilátószinten ábrák és feliratok is jelzik.

Történet:
A kilátó névadója Zsitvay Tibor (1884-1969). A kilátót 1933-ban, a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 20 éves jubileumára emelték, eredeti neve, a Jubileumi kilátó is erre utal. Az avatásra érkező több ezer embert különhajók szállítottak Visegrádra. A terveket Hannig és Uzvölgyi építészmérnökök készítették, összhangban a Visegrádi Fellegvár és a Salamon-torony, valamint a környék történelmi miliőjével. Az épület be-, illetve kijárata pontosan északi, illetve déli irányban nyílt. Avatásakor a létesítmény még egy emelettel alacsonyabb volt, a teljes befejezéshez mindössze 5 ezer pengő hiányzott.

Megközelítés: A Zsitvay-kilátó saját járművel a 11. számú országút felől, a Panoráma úton, a kilátó alatt lévő parkolóig közelíthető meg, ahonnan még nagyjából tízpercnyi sétával lehet a tornyot elérni. Ugyanennél a parkolónál van a 883-as helyközi busz megállója is, ahová május elejétől szeptember végéig hétvégenként napi öt buszjárat közlekedik.

Visegrádról gyalogosan az országos kék, majd a hozzá fonódó kék háromszög jelzésen, egyórás sétával érhető el. Visegrádra az Újpesti hídnál lévő Városkapu metrómegállótól, vagy a Szentendrétől induló helyközi buszokkal lehet eljutni, Nagymaros felől, a Dunán pedig révvel lehet átkelni.
Visegrad_Zsitvay_kilato.webp